Bibliamagyarázat kávé mellé 3 percben

2Kor 12,11-21 (11-18)

Jegyzetek a mai igéhez:

- Pál apostol a mai szakaszban lassan a végére ér az érvelésének, amit az ellene felhozott vádakkal kapcsolatosan megfogalmaz. Ennek a résznek olyan a hangulata, ha figyelmesen olvassuk, mintha Pál sorai azt sugallnák: felesleges erőfeszítés ez az egész! Mik az utolsó érvei?

- Visszatér apostolságának kérdésére, minthogy azok, akiket korábban hamis apostoloknak nevezett, azt sugallták a korinthusiaknak, hogy Pál a hamis apostol. Mit mond erre? Azt mondja: az apostolság fokmérője a gyümölcs (11-12). Jelek, csodák, állhatatosság, isteni erők - s ezek következtében egy megváltozott életekből alakult keresztyén gyülekezet. Jézus, amikor a börtönben levő keresztelő János követei kérdezik tőle, hogy ő-e a megígért, mit mond? Ugyanaz az érve, mint Pálnak: menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket láttatok, sánták járnak, vakok látnak, és a szegényeknek az evangélium hirdettetik (Luk 7,18-22). Egy ízben a híres teológiai tanár, Thomas Chalmers egy igehirdetését a hallgatói az egekig magasztalták. Így reagált ezekre: "Igen, és mit ért el ez az igehirdetés?" A gyümölcs, a hathatósság a végső jele annak, hogy például egy gyülekezet élő közösség-e. Nem a szép épületek, nem is az adományok mértéke, nem is a programok sokasága, hanem a megváltozott életek jelzik azt, hogy ott Jézus Krisztus az evangélium révén jelen van. Mindannyiunk keresztyénségének végső fokmérője a gyümölcs. Miért? Mert kapcsolat nélkül, a szőlőtőbe, Jézus Krisztusba való beoltottság nélkül nincs gyümölcstermés. Ez-e a te keresztyénségednek a végső fokmérője?

- Itt újra előjön az adományok, és azok elfogadásának a kérdése is (13-16). Az apostol újra lefekteti azt a fő, és mindenek felett való tételt, hogy "nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket kereslek". A Külső-Kelenföldi Református Gyülekezetben ugyanezt az elvet valljuk. Nem a pénzetekre van szükségünk! Rátok, a jelenlétetekre van szükségünk! Miért? Mert az az adomány, amiben az ember maga nincsen ott teljes szívvel, az pusztán csak pénz marad! Egyszer egy csavargó állt meg egy asszony ajtajánál, és aprópénzt kért tőle. A nő bement a házba, majd visszatért, és azt mondta: "Nincsen apróm, de szükségem van egy kenyérre. Adok egy fontot, menjen, vegye meg a kenyeret, aztán majd a visszajáróból tudok magának adni valamit. A férfi elment, megvette a kenyeret, és amikor a visszajárót odaszámolta a hölgy markába, az adott neki abból valami aprót. A férfi könnyes szemmel vette el az aprót, és ezt mondta: "Ez nem a pénzről szól, hanem arról, hogy ön megbízott bennem! Soha senki sem bízott bennem ennyire, és ezt nem tudom elégszer megköszönni magának!" Persze könnyű azt mondani, hogy ez a nő egy lágyszívű bolond volt, hogy ezt a kockázatot vállalta. Azonban ezzel valami olyat adott, ami sokkal több a pénznél. Valamit magából adott azzal, hogy bizalmat szavazott annak az embernek. Így nekünk rátok, magatokra van szükségünk itt, Külső-Kelenföldön. Az adomány csak velejáró. Túlcsordulása az ajándékba kapott kegyelemnek.

- A korinthusiak utolsó vádja az apostol ellen igen szomorú. Pál sorai azt sejtetik, hogy felmerült a gyülekezetben, hogy a jeruzsálemi rászorulóknak szánt adomány Titusz és Pál más munkatársainak a kezén elfolyt, s abból Pál is elvette a maga részét. Valahol ezt olvastam: "Nem mindig biztonságos egy-egy nagy ember barátjának lenni, hiszen ezzel belefolysz annak az embernek a problémáiba is. Része leszel azoknak. Boldog az az ember, akinek olyan támogatói vannak, akikben úgy bízhat, mint saját magában. Pál követői, barátjai ilyenek voltak. Jézus Krisztusnak is ilyen barátokra van szüksége!" (W. Barclay) Én ilyen, megbízható barátja vagyok-e Jézusnak?

Áldott napot kívánok!