Bibliamagyarázat kávé mellé 3 percben
Fil 2,1-11
Jegyzetek a mai igéhez:
- Pálnak ez a levele szeretetlevél, egy szeretett, féltett közösségnek. Az egyik, amitől az apostol féltette a Filippi gyülekezetet, az a széthúzás volt. Furcsa, de ez minden egészséges gyülekezetben meglévő probléma. Ennek okai között talán az egyik az, hogy ahol az emberek őszintén komolyan veszik a maguk hitbeli meggyőződését, ott ezzel együtt hajlamosak is egymás ellen emelkedni. Minél nagyobb a lelkesedés, annál nagyobb a veszélye annak, hogy egymásnak feszülnek emberek. Ezt megelőzendő írja Pál az 1-4 verseket. A széthúzásnak három fő okát látjuk ebben a szakaszban:
1/ Önös ambíciók. A gyülekezetben szolgálók között mindig ott van az a veszély, hogy miközben a szolgálatukat végzik, előbb-utóbb magukat helyezik benne előtérbe. Ez az én szolgálatom! A Kísértő sunyi csele itt abban áll, hogy a gyülekezetben igazán nem nekem van szolgálatom! Jézus Krisztusnak van missziója, amiből én részt kapok! Mennyire másként hangzik így, ha valaki ennek az alázatában marad. Mert ha vallom, hogy Jézus Krisztusnak van missziója, és nem nekem; s ebből a misszióból én részt kapok egy gyülekezet közösségében, akkor ez több dologban is alázatban tart: a/ elfogadom a gyülekezetben a lelki tekintélyt, a vezetést, azoktól, akikre a misszió koordinálása bízatott. b/ Nem tekintem ragadománynak - mai szóval saját projektnek - a szolgálatot. c/ Nem igyekszem mások fölé nőni, hanem együtt látom a magam szolgálatát súlyban, értékben másokéval a közösségen belül. Ha szolgálsz a gyülekezetben, hogyan tekintesz a magad szolgálatára?
2/ Vágy a személyes tekintély megerősítésére. A presztízs a legtöbbek számára nagyobb kísértés, mint a pénz, a jólét. Tekintélyesnek, megbecsültnek lenni, olyannak, akinek a véleményét első körben megkérdezik, és adnak arra; személyében ismertnek lenni, a legtöbbünk szívében ott élő vágy a közösségen belül. Azonban a keresztyén ember legfőbb vágya nem a magamutogatás, hanem az Úr nevének megdicsőítése. Nem azért teszek meg bármit is, hogy azzal önmagamra szálljon áldás, hanem azért, hogy az én Atyám nevére szálljon dicsőség! Ennek az is a veszélye, hogy ha rossz a fókusz, akkor könnyen abba a csapdába sétálhatunk, hogy az identitásunkat a személyünket érintő emberi véleményekhez definiáljuk, nem pedig ahhoz, hogy az Úr mit gondol rólunk. Így, ha rejtve is, de az emberek helyeslését fogjuk keresni az Atya helyeslése helyett. Erre pedig nem lehet egészséges hívő életet építeni. Mi a célom? Az-e, hogy az emberek szemei rajtam csüngjenek, vagy az, hogy az Atyán? S mielőtt bárki azt mondaná: ez számomra azért nem releváns, gondolkodjunk! Bizonyos helyzetekben mi a motivációja a cselekvésemnek: az-e, hogy mit szólnak hozzá mások, vagy az, hogy mit szól az én mennyei Atyám?
3/ Egyéni érdekek. Az egyéni érdekek megtartása az ütközések legjobb táptalaja a közösségeinken belül. Ha az ember úgy tekint az életére, hogy az valami verseny, aminek az etapjait feltétlenül meg kell nyernie időről-időre, úgy elkerülhetetlenül úgy fog másokra tekinteni, akikkel együtt fut a pályán, mint ellenségekre, de legalább vetélytársakra. Így ütközünk bele - sokszor óvatlanul, sokszor sunyin intelligens módon - abba, hogy mások felé ne a szeret és támogatás lelkével, hanem a versengés lelkével közelítsünk. Így csúszik le a hívő ember a szeretet törvényének a fundamentumáról, és válik ő maga is, és az az ügy is, amit képvisel, botránkozássá.
- S hogy mi az ellenszer, a gyógyszer mindezekre? Figyelmesen imádkozzunk ezen a hétvégén a Krisztus himnusz szavaival, az 1-4. verseket követő gyönyörű, Jézus Krisztus legmélyebb lényét tükröző leírással. Pál azt mondja: a fentiek helyett az legyen bennetek, ami a Krisztus Jézusban is megvolt! Imádkozzunk ma úgy, hogy ennek a mélységes Krisztus himnusznak a tükrébe állítsuk bele a szívünket, lényünket, szolgálatunkat, és engedjük, hogy az, akiről ez a himnusz szól, megszólaljon bennünk, megmérjen minket, formáljon minket!
Áldott hétvégét kívánok!
