top of page

Bibliamagyarázat kávé mellé 3 percben


Róma 1,16-32 (16-17)

Jegyzetek a mai igéhez:

- Az új fordítású Bibliánkban a 16-17. versnek a címe ez: "A levél tárgya". Ebben a két versben benne van Pál evangéliumának a kvintesszenciája, ezért hasznos ma eltöltenünk három percet ezzel.

- Így kezdi az apostol: "nem szégyellem az evangéliumot" (az angolszász fordítások egy részében ez áll: "büszke vagyok az evangéliumra"). Az a Pál mondja ezt, akit az evangélium végett bebörtönöztek Filippiben, akit kiűztek Thesszalonikából. Az a Pál mondja ezt, akit ki kellett e végett csempészni Bereából. Akit kinevettek a feltámadás evangéliumáért Athénben, s akinek az üzenete Korinthusban a görögöknek bolondság, a zsidóknak a megütközés köve, botrány volt. Ezekkel a tapasztalatokkal maga mögött ezt mondja: nem szégyellem az evangéliumot. Kell, hogy legyen valami dicsőséges ebben az evangéliumban, hogy ennyi elutasítás, ennyi hátra tétel ellenére Pál ilyen győzedelmesen emeli azt magasra. Sokunkat szíven üt ma ez bizonyára. Mert ebből szükségszerűen következik, hogy Pál evangéliuma az én evangéliumom is! Tizedannyi elutasítást sem szenvedtünk el e miatt, mint ő, mégis sokszor kimondatlan marad az örömhír a részünkről a mindennapok helyzeteiben. Pedig Istennek ereje az, minden ember üdvösségére. Szégyellem, vagy büszkén hirdetem?

- Ebben a rövid két versben találunk három olyan páli kifejezést, amelyek mind egy-egy alappillérét képezik Pál gondolkodásának, meggyőződésének.

1/ Megtaláljuk itt Pál megváltás gondolatát. Pál korára az ember minden tekintetben a megváltást kerete. Hiszen míg Pál korát megelőzően öt vagy hatszáz évvel a filozófia spekulatív, természeti filozófia volt, egyszerűen szólva: leginkább a világ felépítésén, a világ alapelemeinek feltalálásán kérődzött. Aztán ahogy teltek az évszázadok, lépésről-lépésre változott át, az élet változásaival. A régi tájékozódási pontok rommá lettek, zsarnokok, hódítók és szenvedés vették körül az embert, így a filozófia, mint az életről alkotott alapvető és meghatározó felfogás, megváltozott. Spekulatívból gyakorlatira váltott. Megszűnt természeti filozófia lenni, és átalakult erkölcsi filozófiává. Az egyetlen célja Pál korára az lett, hogy védfalat építsen az ember köré a világ egyre fokozódó káosza ellenében. A meghatározó gondolkodók kezdtek máshogy beszélni, mint korábban. Például Seneca, aki Pál kortársa volt, ezt mondta: "Az ember ad salutem, azaz a megváltásra tekint." Azt mondta, hogy "Egy hozzánk hajló kézre van szükségünk, amely felemel minket!" A kor embere szembesült a maga nyomorúságaival, képtelenségével a legszükségesebb dolgok elérésére. Valahol így olvastam, ízlelgessük csak: Seneca saját magát így jellemezte: homo non tolerabilis. A nem tolerálható ember. S erre azért jutott el, mert ahogy mondta, az ember egyszerre szereti a bűneit, de ugyanakkor gyűlöli is őket. Így eljutott az emberi gondolkodás odáig, amit végül Epiktétosz mondott ki: "Az ember a békességet keresi; de nem a Cézár által, hanem az Isten által meghirdetett békességet!" Ez volt az a kor, amelyben Pál meghirdette az evangéliumot. Ritka kora volt ez az emberiségnek, amikor általános értelemben tömegek keresték a megváltást. Pontosan azt a megváltást, amit a keresztyénség hirdetett meg a világnak. De mit ajánlott fel akkor a megváltás kapcsán Pál evangéliuma, és mit ajánl fel ma is a kor emberének? Megváltást az Isten haragja alól, megváltást a bűnből, megváltást a testi betegségekből, a veszélyekből, a világban levő gonosz fertőzéseiből, az elveszettségből, és ez a megváltás magában hordozza nem csak az egyén, de a teljes világ megváltását, újjáteremtését, helyreállítását! Mindezekben neked, ha Jézus Krisztusé vagy, részed van! Most! Ma, holnap, és mindörökké!

2/ Megtaláljuk továbbá itt a hit gondolatát. Pál számára ez nagyon gazdag jelentéssel bírt. A hit,

a/ legegyszerűbb vonatkozásában lojalitást jelent. A hit nem ás, mint ragaszkodó hűség amely Jézus Krisztus igazi harcosait jellemzi. Engem jellemez-e?

b/ A hit meggyőződést jelent. Meggyőződést valaminek az igaz voltáról. A hit annak a helyeslése, hogy a keresztyén üzenet igaz. Valóban ez az egyedüli igazság, amelyre az életem épül?

c/ A hit vallási rendszert is jelent. A látható egyházat, a gyülekezetet gondolta el Isten arra, hogy mint a Krisztus teste, általa láttassa meg a világgal önmagát. Milyen a gyülekezeti kötődésem?

d/ A hit elpusztíthatatlan reménységet jelent. "Hitben járunk, nem látásban" - mondja Pál (2Kor 5,7). Van, amit reménységben kell hordoznom. Nem fáradok bele!

e/ A hit, gyakorlati következményként teljes elfogadást és abszolút bizalmat jelent. Ráállás Isten ígéreteire, szavára, és beleállást mindabba, amiben vezet. Uram, ráállok igédre!

A hit első renden elfogadást jelent. Elfogadom, hogy az evangélium igaz, rá is. Másodsorban értelmi jóváhagyást jelent. Tudom az igazságot, de nem csak tudom, hanem cselekvő módon hagyom, munkálom, hogy az életemben az valós változásokat generáljon. Végül mindez teljes alávetettséget jelent. Teljes életemet az Úr kezére hagyom.

3/ Végül megtaláljuk a megigazulás gondolatát. A megigazulás nehéz kifejezés. A dikaioun, a megigazít ige az, amit itt Pál használ. Ebben benne van egyfajta passzív vonatkozás is, hiszen ez nem az ember cselekedete, amely aztán saját magára visszahat. Ebben a kifejezésben azt találjuk, hogy Isten az, aki megigazít, azaz, úgy bánik a bűnös emberrel, minta soha semmi bűnt el nem követett volna, sőt, mintha tőle soha el sem szakadt volna. Ezt jelenti a megigazítás. Azt jelenti, hogy Isten nem ellenségeként, hanem családtagjaként tekint rám. Nem azt adja, ami érdemelnék, hanem azt, amire szükségem van. Nem úgy tekint rám, mint törvényszegőre, hanem úgy, mint szeretett gyermekére. Ez egy újfajta kapcsolatot eredményez Isten és ember között. Pontosabban helyreállított kapcsolatot eredményez. Az igaz, megigazított ember az, aki ebben a helyreállított kapcsolatban él Istennel, amely státuszt nem az érdemeiért, cselekedeteiért, hanem ingyen ajándékba kapta azért a váltságért, amit Jézus Krisztusban maga Isten tett érte. Aki ebben a semmihez sem hasonlítható, új, megigazított szeretetkapcsolatban él az Úrral, az tudja, hogy milyen az igazi élet itt, az időben, és majd az örökkévalóságban. Így van az, hogy "az igaz ember hitből él"! Milyen jó így élni!


Áldott hétvégét kívánok!

Kiemelt
Legutóbbiak
Archívum
kategóriák
Kövess itt is
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page