Bibliamagyarázat kávé mellé 3 percben
Róma 2,17-29
Jegyzetek a mai igéhez:
- mint a levélhez tartozó bevezetőben említettük, Pál igen keveset tudhatott a római gyülekezet belső problémáiról. Ebből a szakaszból azonban az sejlik fel, hogy annyit bizonyosan, hogy a gyülekezetben a zsidó és a pogány hátterű keresztyének között komoly feszültség uralkodhatott. Egyesek azt feltételezik, hogy maga a gyülekezet kezdetben jellemzően zsidó hátterű közösség volt, amit pünkösd után alapíthattak azok a Rómából származó zsidók, akik az első pünkösdkor megtértek Jeruzsálemben, és Rómába hazatérve keresztyén közösséggé formálódtak. Később természetesen megjelentek a gyülekezetben a pogány háttérből megtért keresztyének is. Utóbbiak számának a megerősödése ahhoz köthető, hogy amint Suetonius írja, Kr. u. 49-ben Klaudiusz császár kitiltotta a zsidókat Rómából a "Kresztosz" feletti vitáik, összecsapásaik végett. Ezt megerősíti az ApCsel 18,2 is. Az ezt követő években később a római zsidó keresztyének visszaszivárogtak az addigra már pogány többségű keresztyén közösségbe. Innentől jelenhetett meg az az ádáz feszültség, ami a törvénytisztelő zsidó hátterű, és a mózesi törvény szigorú megtartásától szabad pogány hátterű keresztyének között ebből a leírásból is egyértelműen látható.
- Amit itt olvasunk, meglehetősen erős fogalmazás. Ha nem egy zsidó ember tollából származna, a mai világban könnyen bélyeget süthetnének rá miatta. Ahhoz azonban, hogy megértsük a súlyát Pál, a római zsidó keresztyén atyafiakhoz intézett sorainak, ismernünk szükséges néhány olyan történelmi tényt, ami végett maga a zsidóság a Római Birodalomban meglehetősen rossz megítélés alá esett. Ezek között voltak ostoba, információhiány végett kialakult vádaskodások, de voltak jogos megfontolások is. Lássunk példát mindkettőre: ostoba vádaskodás volt az, hogy a zsidók eredetileg egy leprásokból álló közösség volt, akiket az egyiptomi uralkodó a homokbányába száműzött kényszermunkára. Ostoba és ormótlan hazugság volt, hogy szamárfejet imádtak volna, mivel hogy a pusztában egy kisebb nyájnyi vadszamarat követtek, azok vezették őket el egészen Kánaán földjéig. Valamint ostobaság volt az is, hogy a zsidók azért tartózkodnak a disznóhús fogyasztásától, mert a disznóhús felelős a viszketegség nevű bőrbajért, amit Egyiptomból magukkal hoztak. Ezek az ormótlanságok mind ott keringtek a korabeli közvéleményben a zsidósággal kapcsolatosan. Ténylegesen azonban a zsidóságot a kora pogánysága ateistának tartotta, amely szó az atheotes kifejezésből ered. Az ókorban nehéz volt elképzelni egy olyan vallást, amelynek nincsen kiábrázolható istenképe, vagy istenképei. Plinius azt írja róluk: "a magát minden istenségek megvetése által felsőbbrendűnek tartó faj", Ez azt jelentette, hogy a korabeli zsidóság meglehetős megvetéssel kezelte a pogányokat a maguk isten-ábrázolásai, ill. a sokfelé istenségbe vetett hitük végett. Az ateizmus mellett misanthropiával, azaz, a többi ember iránti utálattal vádolták őket, és azzal, hogy társadalmon kívüliek (amixia). Tacitus írja róluk: "Maguk között a becsületességük és az egymás iránti együttérzésük kérdésen felül álló; azonban minden más ember iránt ellenséges érzülettel és antagonisztikus gyűlölettel viseltetnek". Ezek mind ott gomolyogtak a zsidók körül a kor felfogásában, ami tovább nehezítette a zsidó hátterű keresztyének helyzetét, és növelte a hitbeli felelősségüket.
- Hiszen őket a pogányok Isten választott népeként ismerték. Ezt aztán hirdették is magukról, testükön hordozva továbbá a kiválasztás jelét, körülmetélt voltukban. Nekik adatott a törvény, hogy éljék, és éltessenek általa másokat is. Ez a kiváltságos helyzet azonban a római zsidó keresztyéneket rossz következtetések levonására késztette. Ezekre reagál itt Pál ebben a részben. A summája a teljesen egyértelmű kritikájának ez: teljes a szétcsúszás a kommunikált, és a megélt valóság között az életükben. Ezért pedig megbotránkozást okoznak a pogányokban. Így idézi Pál Ézsaiást és Ezékielt: "miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között" (Ézs 52,5; Ez 36,20-22). Pál érve ez: az igazi zsidóság, az igazi körülmetélés nem származás és nem külső jelek, hanem karakter, és szív dolga. Ez hordoz üzenetet a számunkra ma, hiszen a nevünk: keresztyén, ezt jelenti: Krisztushoz tartozó, vagy: olyan, mint Krisztus.
- Ezekkel a kérdésekkel csendesedjünk el ma az Úr előtt: milyen a kapcsolat az én életemben az általam kommunikált igazság, és a megélt igazság között? Az vagyok-e, akinek mondom magam? Akkor is az maradok-e, akinek nyilvánosan mondom magam, amikor senki sem lát? Vajon az én életemet, dolgaimat, viszonyulásaimat, konfliktuskezelésemet, egyáltalán, a napjaimat látva áldják-e a körülöttem élők Isten nevét, vagy botránkozva legyintenek az egész keresztyénségre?
Áldott napot kívánok!
