Bibliamagyarázat kávé mellé 3 percben

Róma 3,21-31

Jegyzetek a mai igéhez:

- ahhoz, hogy ennek a szakasznak megértsük az üzenetét, vissza kell lépni a tegnapi szakasz végéig. Hiszen itt Pál mondanivalója akörül forog, hogy mi a helyes út Istenhez? Ez az emberi élet végső kérdése! Hogyan kerülhetek helyes, valós kapcsolatba az élet Istenével? Hogyan nem kell félelemmel küszködve, és az elidegenedettség érzésétől megfagyva gondolnom Isten jelenlétére? Erre a zsidóság válasza a következő volt: "Tarts meg mindent, ami a törvényben le van fektetve!" Ez igen egyszerűnek tűnhet, azonban ha valaki tisztességesen beleáll ebbe a próbálkozásba, hamar rájön, hogy így nincs útja az embernek Isten felé, hiszen senki sem képes arra, hogy mindent meg- és betartson, amit a törvény követel az embertől. Mire való akkor a törvény? Arra, hogy az utat Isten felé becsületesen kereső ember ráébredjen a bűn objektív és személyes valóságára. A maga gyengeségére, esendőségére. Miért ilyen fájdalmasan vélte az Úristen ezt az ember elé adni? Azért, hogy teljesen világosan lássa a kereső ember, hogy az út Istenhez nem a törvényen, hanem a kegyelmen át vezet; hogy az út Istenhez nem a cselekedeteken át, hanem a hiten át vezet! S ahhoz, hogy ezt Pál megértesse a - főként a zsidó hátterű - keresztyénekkel, három képet, metaforát használ itt:

1/ Az egyik kép az ókori bíróságok világából vett metafora: a megigazítás. Ezt olvassuk: Isten "igazzá tesz". Ez a metafora egy embert idéz elénk, aki Isten ítélőszéke előtt áll, per alatt. Azzal a görög kifejezéssel, amit itt Pál a megigazításra használ, a diakonoun szóval már korábban találkoztunk. A görög igék végén az -oun végződés műveltetést feltételez. Tehát azt, hogy valaki valakit valamivé formál, valamivé tesz, valamiképpen bánik vele. Ha egy ártatlan ember áll meg a bíró előtt, akivel kapcsolatban tisztázódnak a vádak, akkor a bíró bánásmódja vele szemben a felmentés. Azonban az Isten előtt megállva, a vele való kapcsolatunkra nézve más a helyzet. Hiszen ha csak a tegnapi kérdésekre gondolunk, kiderül: az ember Isten előtt nem kaphat sem cselekedetei, sem erőfeszítései, sem érdemei végett felmentést! Mert ha külső értelemben megfelel is a törvénynek, a törvény szívénél, a szeretet parancsánál elbukik. Azonban Isten, a maga mérhetetlen kegyelméből úgy bánik velünk, úgy tekint ránk és úgy számoltat el bennünket, mintha soha bűnt nem cselekedtünk volna, mintha ártatlanok lennénk! Azaz, amikor Pál ezt mondja: Isten kegyelemből igazzá teszi a bűnöst, akkor ezzel azt mondja, hogy Isten úgy bánik a bűnös emberrel, mintha makulátlanul tiszta, mintha bűntelen volna. Ez a zsidókat a lényük legmélyéig megrázta. Számukra ez igazságtalan, gyenge, semmis bírói ítélkezést jelentett. Pál azonban azt mondja, hogy Isten pontosan ezt teszi!

Honnan lehet tudni ezt? Onnan, hogy Jézus maga beszél erről. Azért jött, hogy elmondja: Isten úgy szeret téged, ahogy vagy! S bár bűnös vagy, mégis Isten kedves gyermeke lehetsz! Tudatában vagyunk a bűnös voltunknak, mégis, megszűnik a félelem, a rettegés, mert bár összetörten, büntetést érdemelve megyünk Urunk elé, mindazonáltal Jézus révén tudjuk azt, hogy akihez így megyünk, az a szeretet Istene! Ezt jelenti a hitből való megigazulás! Azt jelenti, hogy azért kerülhetünk kapcsolatba Istennel, és nyerhetjük el a bűnbocsánat, az Istennel való megbékélés, és az új élet ajándékát, mert teljes szívvel elhittük azt, hogy amit Jézus az Atyáról mondott, az IGAZ! Innentől nem egy haragvó Isten előtt megálló idegen vagy, hanem gyermek, aki szíve teljes odaszánásával bízik az ő Édesatyja szeretetében és megbocsátó kegyelmében. Erre a kapcsolatra Jézus eljövetele, váltsághalála, feltámadása, közbenjárása egy szóval: áldozata nélkül sohasem juthattunk volna el!

2/ A másik metafora az áldozat. Az van benne ebben a képben, Pál úgy beszél Jézusról, mint olyan valakiről, akit Isten arra áldozott, hogy számunkra bűnbocsánatot szerezzen az ő áldozatával. Az a görög szó, amit itt erre Pál használ, a hilasterion kifejezés. Ennek a jelentése: engesztelés, megbékítés, megnyerni valakinek a jóindulatát. Ez a szó a régi áldozatokra vezet vissza minket. Amikor valaki vétkezett, azzal azonnal megromlott Istennel a kapcsolata. Ekkor áldozatot mutatott be, hogy annak révén rendezze a kapcsolatát Istennel. Azonban már a régi időkben kísértett az a gondolat, hogy egy áldozati állat halála nem javít a bűn miatt megromlott kapcsolaton. Dávid mondja az 51. zsoltárban: "Ments meg, mert vért ontottam, ó Isten, szabadító Istenem! (...) Hiszen a véresáldozatot nem kedveled, és ha égőáldozatot adnék is, nem vennéd szívesen. Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg Istenem" (16.18-19). Érdemes ehhez hozzáolvasni a Mikeás 6,6-7 verseket. Innen látható, hogy az ember régen is erősen érezte, hogy a földi áldozat kellékeinek puszta használata nem rendezi a kapcsolatát Istennel. Ezért mondja Pál, hogy Jézus, az ő engedelmes élete és halála révén mutatott be olyan áldozatot, amely kedves Istennek ahhoz, hogy az bocsánatot szerezzen az ember bűnére. Figyelmeztet, hogy a kereszt nyit ajtót az Istennel való helyes kapcsolatra. Ehhez másféle áldozatok elégtelenek! Nem nyitják ki a megigazulás ajtaját.

3/ A harmadik kép a rabszolgaság képe itt, bár ez a szó nem szerepel a szövegben. Azonban a megváltás vagy kiváltás igen (24)! Pál Jézus Krisztus általi megváltásról beszél. A megváltásra használt kifejezés itt az apolutrosis. Ez felszabadítást, kiváltást, megváltást jelent. Egyszerűen azt jelenti, hogy a bűn ereje, hatalma által legyőzött embert ebből a helyzetből Jézus Krisztus ereje, hatalma tudta egyedül megszabadítani. Arról beszél az apostol, hogy mivel Isten igaz, ezért igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. Johann Albrecht Bengel a 18-19. századi német teológus ezt "az evangélium végső paradoxonjának" mondja. Miért? Azért, mert abból, hogy Isten igaz, az kellene, hogy következzen, hogy elítéli a bűnöst, mint aki ítéletre méltó. Azonban itt van a nagy ellentmondás: Isten igaz, mégis azáltal a fel nem fogható, csodálatos kegyelem által, amit Jézus hozott a bűnös ember számára, elfogadja a bűnöst, sőt: nem úgy tekint rá, mint ítéletre méltó bűnösre, hanem mint szeretett gyermekére. Itt van az igazi kegyelmi paradoxon! S ennek a kegyelmi ellentmondásnak a révén kaptál te is, én is kegyelmet, váltságot, örökéletet, fiúságot!

Summa summarum: mi a különbség a megigazulás régi módja, és e között? Az, hogy a törvény által való megigazulásban az ember a törvénynek való engedelmesség révén magáért, saját erőfeszítése által mutat fel valamit Istennek. A kegyelemből való megigazulásban Isten cselekedetein van a hangsúly, aki mindent elvégzett az ember számára. Pál arra figyelmeztet, hogy ahhoz, hogy megnyerjük Isten bocsánatát, az ember semmit sem tehet! Amit tehet az, hogy alázattal, hálával elfogadja azt a váltságot és kegyelmet, amit Isten, Jézus Krisztusban kínál neki. Csak gondoljuk végig: bármit tartogat számunkra ez a nap, el van rejtve az életünk ebben a kegyelemben!

Áldott napot kívánok!