Bibliamagyarázat kávé mellé 3 percben

May 11, 2018

 Róma 4,1-12

 

Jegyzetek a mai igéhez:

 

- Pál tovább lép, de még mindig a kegyelemből, hit által való megigazulás kérdésénél jár. Most Ábrahámot hozza fel, legalább három okból itt:

a/ a zsidók úgy tekintettek Ábrahámra, mint a zsidóság nagy (faji értelemben vett) alapítójára, egyben mint mintára, azaz, hogy minden zsidó embernek olyannak kellene lennie, mint Ábrahám. Az örökös és természetes kérdés azonban mindig fennállt: mi volt az a különleges dolog, amiért Isten kiválasztotta Ábrahámot a kor emberei közül? Mi különböztette meg őt a többi embertől? Ez az a kérdés, amire Pál a továbbiakban választ ad.

b/ Az apostol változatlanul annak a bizonyítását szorgalmazza, hogy nem a törvény betűinek való megfelelésre célzott erőfeszítései teszik az embert igazzá Isten előtt, hanem az engedelmességből fakadó teljes bizalom.  Ez az, amelyre Isten kedvesen tekint, és ennek kapcsán élhet az emberben az a hit, hogy Isten annak ellenére szereti, hogy egyébként ezt a szeretetet az ember, az érdem szerint való cselekedeteivel nem érdemelte ki. Erre a zsidóság azonnali válasza az lehetett, hogy ez olyannyira új és más, és olyannyira ellentétes mindazzal, amire őket tanították, hogy számukra ez teljességgel elfogadhatatlan. Pál válasza erre ez volt: távol legyen! Ez a tanítás nem, hogy új, ellenkezőleg: olyan idős, mint a zsidóság maga! Olyannyira nem tévtanítás ez, hogy egyenesen a az igazi zsidó vallás alapja. 

c/ Így kezd el beszélni Ábrahámról, hiszen Pál igen értette az emberi elme működését. Ezért itt elkezd a hitről beszélni. A hit pedig egy absztrakt gondolat, amit az átlagos ember nehezen ragad meg. A bölcs tanító azonban tudja, hogy minden ilyen ideához hozzá kell rendelni egy személyt, aki azt az ideát megtestesíti. Ezért Pál ebben a szakaszban mintha ezt mondaná: "Hitről beszéltem nektek. Ha szeretnétek látni mi a hit, nézzetek Ábrahámra!" 

- De mi is valójában a hit, Ábrahám példája révén? Az, hogy Ábrahám Isten szavára otthagyott mindent, ami a régi világához kötötte, és elindult az ismeretlenbe - ez nem a törvény cselekedete volt. Ez az engedelmesség és bizalom aktusa volt arra válaszként, hogy előzőleg Isten megszólította őt úgy, amit azt a Zsidó 11,8-ban olvassuk: "Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni." Ő pedig nem vitázott, nem vonakodott, hanem indult. Ez a részéről tehát nem a törvény betűinek való engedelmesség volt, amelynek alapján Ábrahám különleges kapcsolatba került volna Istennel! A tökéletes bizalom és az Isten szavára való tökéletes ráhagyatkozás volt az, aminek nyomán Isten úgy tekintett Ábrahámra, mint igaz emberre!    

- Érdekességként: csak néhány haladó zsidó rabbi ismeri el azt, hogy ez a hit cselekedete volt Ábrahám részéről. A többiek az Ábrahám sztorit a maguk meggyőződésének alátámasztására használják. Azt tartják, hogy Ábrahámot Isten azért választotta ki, mert ő volt az egyetlen igaz ember a nemzedékéből. Igaz, a törvény szerint. De hogyan lehetett Ábrahám igaz a törvény szerint, ha még nem is létezett törvény? Erre azt mondják a rabbik, hogy előzetes megérzés és ösztönös előérzet által! A katolikus Bibliában is megtalálható apokrifus* könyvben, a Sírák fia könyvébe ez van írva Ábrahámról: "Megtartotta a Magasságbeli törvényét, és szövetséget kötött vele" (44,20). Pál azonban azt állítja: Ábrahám a hite végett lett igaz Isten előtt. Azaz, elhitte, hogy amit Isten ígért, az igaz! Ez a hit és az Isten ígéreteibe vetett bizalom indította cselekvésre. Meg kell értsük: a rabbinusi felfogás azt tükrözi, hogy Ábrahám életében - megsejtve, ösztönösen, bárhogyan - volt olyan előzetes cselekmény, mintegy érdem, amelyet számba véve Isten őt igaznak nyilvánította. A keresztyén megközelítés pedig, amit Pál képvisel azt tartja, hogy nem volt semmiféle előzetes érdem,  hanem az a hit, amivel Ábrahám viszonyult Isten kezdeményezésére, ill. az ő ígéreteihez, és amely őt cselekvésre indította, az tette igazzá Isten előtt! A zsidó felfogás azt tartotta, hogy ki kell érdemelni Isten jó tetszését. A keresztyén felfogás azt tartja, hogy Isten jó tetszése, szeretete, meg nem érdemelt ajándék, amivel az ember egyet tehet: hálával elfogadja! S ha elhiszi az ember, hogy ezt Isten neki is elkészítette, és ez őt cselekvésre: megtérésre, jó cselekvésre indítja, Isten ezért a hitért nyilvánítja őt igazzá. Innentől minden megváltozik! Már nem próbálja az ember mindenáron Isten jó tetszését elnyerni. Hanem az elnyert, meg nem érdemelt ajándékért való hála kezdi el mozgatni az életét. 

- A ráhagyatkozás, a hit, bizalom és az ebből fakadó hála ösztönző ereje van az üzenetünk fókuszában ma, amiben Ábrahám példája hatalmas. Aki engedelmességben törekszik járni, tudja, hogy a ráhagyatkozás, harc. Ráállni Isten ígéreteire, és cselekvő engedelmességben járni, harc. Megmaradni az ígéretek talaján akkor is, amikor minden körülmény ellene szól, amikor mindenki mást beszél körülöttem, sőt, amikor a saját szívem is ellenem fordul, harc. Talán ezekben a napokban is harcolod a hit harcát, az engedelmesség harcait, az ígéretek talaján való megmaradás harcait. Mennyire motivál ezekben a harcokban a kárhozatból való megmentésedért, az Isten naponta megtapasztalt, hűséges szeretetéért benned élő hála?  Ahogy Ábrahámban, úgy Jézus Krisztus erejével a te személyedben is testet ölthet az engedelmesség és az élő hit!     

 

Áldott napot kívánok!  

 

*apokrifus: a szó jelentése: rejtett, titkos (apokrüptein = elrejteni). Apokrifus iratoknak hívjuk azokat a kései zsidó és korai keresztyén írásokat, amelyek a Biblia könyveivel irodalomtörténeti rokonságban állnak, de a Biblia ihletettnek ismert könyvei közé nem kerültek be. 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Kiemelt

Köszöntő

March 29, 2017

1/1
Please reload

Legutóbbiak

September 22, 2018

June 15, 2018

Please reload

Archívum
Please reload

kategóriák