Bibliamagyarázat kávé mellé 3 percben
Róma 6,12-23
Jegyzetek a mai igéhez:
- az új fordítású Bibliában ennek a résznek ez a címe: A kegyelem állapotában ne a bűnnek, hanem az igazságnak szolgáljunk. Pál apostolnak ezekben a soraiban felfedezhető egyfajta „állapotsor”. Az ember állapota mielőtt megszabadult a bűnből, s az ember állapota, miután megszabadult a bűnből. Újra eszembe jut ma Thomas Boston puritán írónak a nagyszerű könyve, a The Human Nature in its Fourfold States. Az emberi természet négyféle állapota. Ebben a könyvben a szerző elemzi az emberi természet állapotát sorban, a bűnesetet megelőzően, a bűneset után, a megtérést követően, ill. a megdicsőülés utáni állapotokat. Azt mondja: 1/ az ember a bűnesetet megelőzően képes volt nem vétkezni. 2/ A bűneset után, miután halálosan megromlott a természete, már nem képes nem vétkezni. Hajlamos minden rosszra. 3/ A megtérést követően már képes az ember nem vétkezni; 4/ végül a megdicsőülést követően, az Isten országában már nem lesz képes vétkezni, mert ott már nincsen a bűn. Melyik állapotról beszél itt Pál? A 2-3. állapotról. Hogyan?
a/ Azt mondja, hogy amíg az ember a törvény alatt élt, addig a bűn uralkodott rajta. Miért? Mert ismerte a törvényt, tudta a parancsolatokat (ezt minden ember tudja, vagy mert megtanították rá, vagy ha nem tanították, azért, mert a szívébe van írva, mint a primitív törzsek fiainak), és a bűn állapotában nem képes az ember arra, nem áll rendelkezésére az a szabadság és erőforrás, hogy ellenálljon a bűnnek, és tagjait az igazság fegyvereiként adja oda az Istennek. Ez a bűn hatalma alatt, a bűn állapotában élő ember helyzete. Aki másra nem képes, csak arra, hogy odaadja magát a bűnnek, s annak szolgáljon. Csak arra képes, amit Pál úgy mond, hogy „átadtátok tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvénytelenség szolgálatára” (19). Ezt tudja az ember. Mert aki a bűn cselekszi, rabszolgája a bűnnek. Ahhoz lehet ezt az állapotot hasonlítani, amit talán Mark Twain mondott: „A délutáni alvás olyan, mint a paráznaság. Minél több van belőle, annál többet kíván az ember.” Ezt tudja tenni a bűn hatalma alatt élő ember: cselekedni folyton a bűnt és a törvénytelenséget.
b/ Azután Pál ezt írja: „Most azonban, miután megszabadultatok a bűntől, és az Isten szolgái lettetek…” (22). Nem azt mondja, hogy megszabadult a hitre jutott ember a bűnöktől. Azoktól nem szabadulunk meg, mert a régi természetünket hordozzuk magunkban tovább. Ezért kell meghalnunk, hogy ezt a régi természetünket a halál és a feltámadás, újjáteremtés által végleg levetkőzzük. Azt mondja az apostol, hogy a bűntől szabadultunk meg. Tehát, abból az állapotból, amibe bele születünk. Ebből emeli ki Jézus Krisztus váltsága a hívő embert. S átteszi egy másik állapotba: a kegyelem állapotába. Itt már megvan a lehetősége és az erőforrása is arra, amit Pál mond, hogy amint egykor átadtátok tagjaitokat a tisztátalanságra, úgy „most adjátok át tagjaitokat az igazság szolgálatára, hogy szentek legyetek” (19). Azaz, a benneteket elhívó Isten megtette a magáét: amint azt örökkévaló terve szerint elvégezte, kiemelt benneteket a bűn állapotából, és áttett a kegyelem állapotába. Immáron aztán rajtatok függ, hogy mire adjátok oda a tagjaitokat. Fa, széna, szalma, pozdorja építésére, vagy az igazság szolgálatára.
- Amikor az ember azt Úr kegyelméből átjuthat a bűnből a kegyelem állapotába, onnantól az ő felelőssége, hogy mire adja oda a tagjait. Érdekes, hogy Pál itt ezt írja: a tagjait mire adja oda az ember. Milyen tagjait? Úgy értem ezt, hogy egyszerűen a testrészeit. Például a szemem: mit látok meg vele, s mit nem látok meg vele, bár csábítana, húzna, de nem nézek rá akkor sem! Mit látok meg vele abból, amit, vagy akit Isten akar velem megláttatni. Odaadom-e a szememet az igazság szolgálatára? Ne feledjem: megvan rá a lehetőségem, csak rajtam múlik! Aztán: a szám. Odaadom-e a szám az igazság szolgálatára? Ez, tehát az Isten igazságának a szolgálatára van ráállítva ez a testrészem is? Ha nem, akkor mire? Hiábavalóságokra, fecsegésre, kis „szent” pletykálkodásra – mire? Odaadom-e a mai napon is a számat az Isten igazságának a szolgálatára? Ott van a fülem is. Mit hall meg? Mindig szívesen hall a másik emberről, szívesen szedegeti fel a szaftos híreket, pletykákat. Megtapasztaltam, hogy ha ezeket meghallom, magamnak ártok vele, magamat kötöm le vele feleslegesen, hiszen elkezdek rágódni, másokkal csámcsogni rajta. Szolgálom-e Isten igazságát a magamba engedett információk által a fülemmel is? Ott van aztán a kezem. Az igazság fegyvere-e a kezem (13)? Azt cselekszem-e, ami jó, igazságos, hasznos. Ma éppen miket fogott meg a kezem? Reggel először az igét-e? Megfogja-e a kezem a gyerekem, a párom kezét, hogy törődjek velük? Sétáljak, beszélgessek, játsszak velük? Megfogja-e a kezem az elesett ember kezét? Mire adom a kezemet? S ott van a lábam is. Merre jár a lábam? Isten lábai-e az én lábaim, amikkel az elveszettek után mehet? Odaadom-e neki őket e célra? S végül a szívem. A tagjaim vezérszerve, a Biblia szerint az érzelmek, az értelem, a döntések központja. Telve van-e Isten igazságával? Innen indul ki minden élet. Mire adom ma a szívemet? Mire hajlik az ma?
- Ami megütötte végül a fülemet ebben a részben az pedig nem más, mint az, hogy ez a felszólítás: adjátok oda, háromszor is szerepel. Csengjen ez a fülembe ma: „Add oda tagjaidat az Isten igazságának szolgálatára!” Azon nem aggódom, hogy miként fog ez történni. Menet közben ma ez is kiderül majd!
Áldott napot kívánok!
