Bibliamagyarázat kávé mellé 3 percben

May 18, 2018

 

Róma 7,14-25

 

Jegyzetek a mai igéhez:

A belső ember harca a benne lakó bűnnel. Mikor ezt a címet elolvastam, furcsamód Koltai Róbertnek nagyszerű mozija jutott az eszembe: a Sose halunk meg című film. Ez a fejezet pedig éppen arra ad magyarázatot – többek között –, hogy miért is kell meghalnunk. Halál és meghalás a Bibliában különböző fogalmak. A halál lelki kategória. Az az állapot, amelybe lelki értelemben mindenki beleszületik. Az Isten nélküliség állapota. A meghalás fizikai kategória. A test biológiai elmúlását jelenti. Hallottam olyan vélekedést, hogy ha már megtért az ember, akkor miért kell meghalnia? Egyáltalán: miért kell mindenkinek – beleértve a hívő embereket is, meghalnia? Erre a bibliai válasz úgy hangzik: azért, mert azzal, hogy megszületik a hívő emberben az új ember, az az isteni, felülről való természet, attól még megmarad abban a bűn által fertőzött, romlott testben, amin rajta van a romlandóság bélyege, mert hozzá tartozik az a régi, hiábavaló természet, amit atyáinktól örököltünk. Ez oly mértékben fertőzte meg az ember testét-lelkét, hogy emiatt a testnek pusztulnia kell. Olyannyira megromlott. De mennyire is?

- Annyira, amit itt Pál mond: még amikor megszületik bennünk a belső ember, az új ember, ennek a régi énünknek olyannyira megmarad a befolyása rajtunk, hogy sok esetben úgy van a hívő ember, mint Pál is, aki azt mondja itt: „nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. (…) Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn” (17). Komoly gondokat jelenthet ez a kettősség a megtérése után a hívő embernek.

a/ Egyfelől, amikor az első szeretet tüze lángolásakor szembesül azzal, amit itt Pál mond, hogy néha szinte ész nélkül esik bele bűnökbe, akkor megkísérti a Sátán, és azt sugallja: „Te nem is tértél meg! Hát hogyan képes egy szent, istenfélő ember, egy megtért hívő ember ilyesmire! Te nem is tértél meg!” S jönnek a kételyek. De ne legyenek kételyek! Mert ezek csak kísértések! „Inkább növekedjetek a kegyelemben, s a mi Urunk, üdvözítő Jézusunk ismeretében. Övé a dicsőség most, és az örökkévalóságban!” (2Pét 3,18)

b/ Aztán még a hitben elindult, és jó darab utat megtett ember esetében is előjön ez a kérdés, amikor harcol a benne lakó bűnnel, és elbukik. Sokszor rendre, újra és újra, ugyanazokban a bűnökben. S akkor megint csak megszólal valaki ott, belül: „Te tisztátalan vagy! Na, te nagy hívő! Nem restelled magad, hogy kétnaponta ugyanezzel a szánalmas nyöszörgéssel mész Isten elé, hogy újra meg újra bocsássa meg neked azt, hogy megint ugyanabba buktál bele. Nem megy ez neked, jobb, ha felhagysz az egésszel!”  Pál is ismerte ezt az állapotot, hiszen így ír: „gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen. És foglyul ejt a bűn tagjaimban levő törvényével. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálraítélt testből? Hála Istennek, a mi Urunk, Jézus Krisztus!” (22-25). Tapasztaltam, hogy amikor eljön az ideje, s amikorra az ember megérik rá, amikorra eléggé szenved az ember a vissza-visszatérő bűnei miatt, egy ponton Jézus Krisztus valóban adhat, és ad is szabadulást rendre, ahogy az ember „ama nap” felé közeledik, hogy mikorra elérkezik ama nap, készen legyen. Elvégzi ő bennem a jó munkát, csak tartsak ki mellette!

c/ Ezért ne keseredjek bele! Pál pontosan, tényszerűen megállapítja: „Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.” (25). Sokak esetében ez úgy nyilvánul meg, hogy megvetik saját magukat, és állandóan azon nyöszörögnek, hogy ők milyen bűnösök. Azok is! De megváltott bűnösök! Pál leírta a fenti mondatot, hogy ő, a nagy Pál apostol is, testében olykor a bűnnek szolgált, mégis nagyszerű munkása volt az Úrnak. Az egyik legnagyszerűbb. Pedig ezt írta saját magáról. Ez azt jelenti, hogy kár keseregni azon, hogy nem nyílegyenes az utam felfelé, hanem vannak nagy hullámvölgyek az engedelmesség, a megszentelődés útján. Ez éppen ezért van, amit Pál ír: ott van a testemben a bűn készsége, a romlottság. A legbölcsebb tehát, ha elfogadom ezt a helyzetet, de nem nyugszom bele! Elfogadom, és azt mondom: ebben a testben, míg az Úrhoz meg nem érkezem, ez a felállás. De nem nyugszom bele, hanem ha el-elbukom is, felállok, és tovább megyek. Miért? Valaki ezt így magyarázta: ha megbántom a feleségemet, - nem szeretném, de előfordul - attól még nem kell újra esküvőt tartani. Bocsánatot kérek, és arra törekszem, hogy ne tegyem többé. Ha megbántom az apámat, attól még a gyermeke maradok, csak éppen akkor a hitvány fia. Ha megbántom az Urat, amit semmiképpen sem akarok, de pont a mai ige tanúsága és a saját tapasztalataim szerint is meg-megtörténik, attól még az én Uram gyermeke maradok, és mint Ábrahám, visszatérek az utolsó oltárig, őszintén bocsánatot kérek, és onnan újrakezdem az utat – az Úrral.

- Ennek a testnek a nyomorúságaiból, a benne lakó bűntől tehát Jézus Krisztus tud megszabadítani. Hála az Istennek! Hogy van szabadulás a földi életem során is, és lesz nagy szabadulás akkor, ha levetem majd ezt a bűntől fertőzött hústestet, és eljutok oda, ahol már nem lesz mindaz, ami miatt itt szenvedtem e testben. De lélekben is. Ezért érdemes tovább menni, mindig tovább! Uram, segíts ezt megfontolni, ebben megnyugodni, a nemes harcot harcolni rád, s örök országod jutalmára tekintve!

 

Áldott napot kívánok!


 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Kiemelt

Köszöntő

March 29, 2017

1/1
Please reload

Legutóbbiak

September 22, 2018

June 15, 2018

Please reload

Archívum
Please reload

kategóriák