Bibliamagyarázat kávé mellé 3 percben
Róma 9,1-5
Jegyzetek a mai igéhez:
- A Róma 9-11. fejezetekben Pál egy számára nagyon fontos (és számunkra is igen jelentős) kérdéshez érkezett: a zsidóság problémájához. A zsidó nép, mint Isten választott népe különleges kiváltságokat, ezzel együtt különleges feladatot is kapott Istentől. Választott népként Isten tervében az volt a szerepük, hogy kihordják soraikból a világ Megváltóját, Isten Fiát, Jézus Krisztust. Az Ószövetség lapjain láthatók azok az ítélet és kegyelem, pusztulás és megmaradás feszültségében eltelő évszázadok, amelyek végén, az idő betelt, és eljött a várva várt. S amikor eljött, a saját népe közé ment első renden, és a sajátjai nem fogadták be őt. Tragikus paradoxon! Pálnak, mint a népét szerető zsidó embernek, de egyszersmind Jézus Krisztus gyermekének és apostolának erre a paradoxonra meg kellett találni a megoldást. Ez a megoldás látható ezekben fejezetekben. De mi az, ami ennek a bevezetéséből mára üzenetet hordoz a számunkra?
- Pál ezt mondja: a/ szomorú a népe miatt; b/ kész lett volna maga átok alá kerülni a saját népéért. Ebből a két összetevőből az világlik ki, hogy Pál szívében a saját népe felé égett, lángolt a lélekmentés szenvedélye!
a/ Pál szomorkodott a zsidó nép miatt, hogy nem fogadták be Jézust, nem ismerték fel benne a Megváltót. Hiszem azt, hogy Isten akarata szerint születtem magyarnak, ahogy Pál zsidónak. Hiszem azt, hogy Isten akarata szerint születtem ide, és hogy Isten a létem határait ide mérte ki. Az ordo caritas, a szeretet rendje szerint, lelki és mindenféle értelemben itt, a történelemnek ebben az idejében terhel felelősség először a családom, a gyülekezetem, a városom/falum és a nemzetem tekintetében. S ha arra gondolok, hogy itt ebben a világvárosban, ahol két millió ember él, református gyülekezetbe vasárnaponként csupán körülbelül tízezer ember jár, nem szomorodom-e el? Ha a meg nem született magzatok számára gondolok, vajon nem szomorodom-e el? Ha a keleti, észak-keleti és délnyugati végek kiürülő falvaira gondolok, nem szomorodom-e el? S ha a külföldre vándorolt tízezrekre gondolok, vajon nem szomorodom-e el? Ha a körülöttem (családban, gyülekezetben, faluban, városban) élők életében, főként a fiatalokra jellemző, egyre nyomasztóbb közönyt figyelem, nem szomorodom-e el? Ha olyan közel vagy az Úrhoz, hogy a Lélek megtaníthat Isten szívével érezni, és Isten szemével látni, bár mindezek emberre faragott kifejezések, mégis - van ok a szomorúságra! Milyen szívvel viseltetsz néped, nemzeted iránt? Hol van néped, nemzeted az imádságaid között? Ott van-e?
b/ Pál kész lett volna átokká lenni népe helyett. Megismétlődik az, amit az Ószövetség nagy alakjánál, Mózesnél látunk a 2Móz 32,32-ben: "Mégis, bocsásd meg vétküket! (Hogy aranyborjút készítettek, és azt imádták.) Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!" Az a szó, amit itt Pál az átokra használ, az anathéma kifejezés nagyon erős. Kétféle jelentése van, egyrészt jelent Istennek elkülönített áldozati ajándékot, ami szó szerint: fel van téve az oltárra. Vagy a másik jelentése szerint: átok alatt lenni, kiközösítve lenni. Utóbbi jelentés azt a képet hordozza, ami Pál számára a halált jelentette volna, az Istentől való elszakítottságot; hiszen ő mondta korábban: számára a legkedvesebb, életet jelentő és éltető dolog az Úrral való olyan közösség, amelytől sem halál, sem élet, sem semmi el nem választja (Róma 8,28)! Ezt lett volna kész adni az ő népéért! Azért, hogy Krisztust elfogadják megváltójuknak!
- Ez a lélekmentés szenvedélye! A Krisztus szorongató szeretetéből fakadó tűz, ami éget akkor, amikor bizonyságtételről, a mások üdvösségéért hozott áldozatról, a hátratételek felvállalásáról, a gúny elhordozásáról van szó csak azért, hogy mások közelebb léphessenek ahhoz, Akihez téged is, meg engem is ismét mások vezettek oda, vállalva talán sok mindent az előbbiekből - érted és énértem! Megmentett lélek, ennek a Pálnak a sorai nem sütik a lelkedet, és nem emelik fel előtted a kérdést, hogy ott van-e bennem a lélekmentés szenvedélye?
Áldott napot kívánok!
