Bibliamagyarázat kávé mellé 3 percben

Róma 9,14-33

Jegyzetek a mai igéhez:

Isten szabad kegyelme – ez a címe ennek a résznek. S valóban, amikor Isten eleve elrendelő szabad kegyelmére gondolunk, sokan felteszik ugyanazt a kérdést, amit itt olvastunk: „Igazságtalan az Isten?” Pál válasza ez: egyáltalán nem! Okfejtése pedig a következő: Pál az előző részekben rámutat arra, hogy Isten előtt minden ember bűnös, és nem érdemli meg a megváltást. Mert ha valakit Isten benne hagy a bűneiben (vagy megkeményíti, mint a fáraót) akkor sem igazságtalan, mert ez nem más, mint annak az embernek a bűnei következménye. Ha pedig könyörül valakin, akkor sem igazságtalan, mert azzal az emberrel kegyelmesen bánik. A csoda nem abban van, hogy az egyik ember megváltott ember, a másik meg nem, hanem a csoda az, hogy vannak megváltott emberek, bár ezt senki sem érdemelné. Hiszen mi Istentől egyebet sem érdemelnénk, csak ítéletet. Ha azt kapjuk, amit megérdemlünk, az ítéletet, vagy éppen azt, amit nem érdemeltünk meg, a kegyelmet, egyik esetben sem igazságtalan az Isten. Mert ha valaki elkárhozik, az a bűnei miatt kárhozik el; ha valaki pedig megmenekül, az Isten érdeme. Ez az ellentmondás egy olyan misztériumot, titkot takar, amit a mi jelenlegi értelmünk képtelen felfogni; ami azonban magával a Szentírással, de a történelemmel, és a tapasztalatokkal is megegyező - mondja John Stott. Adódik a következő rész kérdése:

- Mit mondjunk tehát? A pogányok megkapták az üdvösséget, holott nem keresték; Izrael pedig, aki kereste, nem kapta meg. Miért? – kérdezi Pál. Azért, mert az egyik, a pogányok hittel elfogadták, és örömmel éltek a felkínált ingyen kegyelemmel; a zsidók meg elutasították ezt, és meg akarták szolgálni az üdvösséget.

- Zsidók és pogányok. S itt térünk rá mai igénk napi üzenetére. Hiszen itt kétfajta népről olvasunk, és az üdvösség elnyerése tekintetében kétfajta hozzáállásról, kétfajta magatartásról. Az egyik a zsidók többségéé, akik abból, hogy megteszik, s amit a törvény diktál, üdvösséget remélnek. A másik a pogányoké, akik elfogadják, hogy az üdvösség hit által van, ajándékba, Istentől. S én e két felfogásban jelképeket látok. Azt látom, hogy ez a két felfogás jellemző a ma a gyülekezeteinkben élő emberek között is azzal kapcsolatosan, hogy hogyan nyerhetek üdvösséget? Hogyan üdvözülhetek, hogyan felelhetek meg Istennek? Mi ez a két felfogás?

1/ Az egyik az, amit a zsidók nagy része képviselt (nem mindannyian), és képvisel a nagy részük ma is: hogy a törvény cselekvéséből van az üdvösség. Egyszerűen mondva, hogy az üdvösségem rajtam áll. Nem énrajtam, s az én teljesítményemtől függ. Hogy én mit teszek meg, hogy én mennyire tartom be a Tízparancsolatot, mennyire vagyok vallásos, mennyi jót cselekszem, mennyit imádkozom, stb. Azt jó megérteni, hogy ha az üdvösségem éntőlem, az én teljesítményemtől függne, akkor állandó rettegésben élnék! Állandóan szondáznom, méricskélnem kellene magamat, hogy ma vajon elég jót tettem-e, eléggé betartottam-e a törvényt, s ha bűnt követtem el, hogyan nyerjem vissza Isten kegyelmét, még több jó kicsikarásával magamból? Örök bizonytalanságban élnénk az életünket, ha az üdvösségünk rajtunk múlna. Belül vagyok-e még az üdvösségen, vagy nem teljesítettem eleget, s kiestem belőle. Élet lenne ez? Arról nem is beszélve, hogy halálos veszélynek van kitéve az, akit még ez sem igen izgat. Aki meg van győződve arról, hogy az pontosan elég az üdvösséghez, amennyit ő megtesz érte. Halálos veszélyben él az az ember. Mert az üdvösségem nem rajtam áll! Nem attól függ tehát, hogy én mennyit teljesítek. Ez az egyik felfogás.

2/ A másik felfogást a pogányok követték. Mit ír róluk Pál igénkben? Ezt írja: ők „megragadták az igazságot, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van”. (30) Mit jelent ez, hogy megragadták az igazságot? Eljutottak oda, ahová a zsidók nagy része nem. Ez a kifejezés a görögben, hogy eljutni valamire (fthanoó), azt is jelenti: megérkezni valahová. A zsidók nem értek célba, a pogányok célba értek. Miért nem értek célba a zsidók? Mert lehetetlen célt tűztek ki maguk elé. Ez pedig az volt, hogy megszerzik az üdvösséget cselekedetek által. Pedig ez lehetetlen. Az ér célba az üdvösség tekintetében, aki hit által fogadja el, hogy ő bűnbe született, mindenestől bűnös, de olyan bűnös, aki az Úr annyira szeretett, hogy Jézus Krisztust keresztre adta érte. Jézus keresztje azonban a megbotránkozás köve lett a zsidók számára. És mindazok számára, akik cselekedeteikből, jóságukból várják az üdvösséget. Miért?

- Mert a kereszt ténye, az, hogy valaki más fizetett helyettem, ez aláássa az ember önigazságát. Hiszen ha cselekedeteink elegendőek lennének az üdvösségre, Jézus hiába halt volna meg. Aki cselekedetei által reméli az üdvösséget, mind beleütközik Jézus keresztjébe. Aki pedig hittel elfogadja, hogy Isten Jézusban érte eleget tett, egyszer, s mindenkorra, s ezt alázattal elfogadja, megköszöni, és életét ezért hálából Istennek szenteli, az nyer üdvösséget. És nem kell örök bizonytalanságban élnie, mert az üdvösségének a záloga nem önmagában, a teljesítményében van, hanem Istenben, aki azt sohasem vonja vissza. Ahogy Pál írja azoknak a bizonyosságáról, akik hit által nyertek üdvösséget: „Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent a Jézus Krisztusban, mi Urunkban”. (8,38)

- Az élő hit egyik végső próbája az üdvbizonyosság. Egyszerűen: az a bizonyosság, ami végtelen békességet ad akkor is, amikor a végső kérdésről, a halálról gondolkodom. Tedd fel ma magadnak ezt a kérdést, és figyeld a szíved: mi mozdul meg benned ha erre gondolsz? Félelem, bizonytalanság? Kérdések? Vagy békességgel teljes bizonyosság? Ameddig nincsen e kérdésben Lélek szülte békesség benned, addig még úton vagy. Ha ott van a szívedben a fenti bizonyosság - megérkeztél!

Áldott napot kívánok!