Bibliamagyarázat kávé mellé 3 percben

Róma 10,14-21

Jegyzetek a mai igéhez:

- ennek a szakasznak az érdekessége az a fajta kérdezz-felelek, amit Pál mondandója előtárására használ, nem csak itt, másutt is a leveleiben. Ott járunk tehát, hogy előzőleg Pál azt bizonyította zsidó olvasói felé, hogy az üdvösség nem cselekedetekből és teljesítményből, hanem hitből és bizalomból fakad. De, és itt jön a kérdésfelvetése: talán a zsidók erről sohasem hallottak? Akkor hogyan higgyenek olyanban, akiről nem hallottak? Ha nem volt igehirdető, aki beszélt volna nekik róla? Jönnek sorban a kérdések. Ez a szakasz azonban nem csak kérdéseket tartalmaz. Válaszokat is. Méghozzá úgy, hogy Pál minden kérdésre igével válaszol. Vegyük sorba a felvetéseit, és a rájuk válaszként érkező igéket!

1/ Az első felvetés ez: hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? De hogyan higgyenek, ha nem hallottak róla? Hogyan halljanak viszont igehirdető nélkül? De hogyan hirdessék, ha nem lettek erre elküldve? Pál ezekre a kérdésekre az Ézsaiás 52,7-tel válaszol: "Milyen kedves azoknak a jövetele, akik a jót hirdetik!" Azt jelenti ez, hogy Pál válasza az első felvetésre az, hogy bizony voltak, akik hirdették, akik erre lettek elküldve, akiktől hallhatták! Ézsaiás nyolcszáz évvel azelőtt írt azokról, akik a jó hírt vitték Izráelnek!

2/ A második felvetés így hangzik: voltak tehát igehirdetők, igaz, de sajnos nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak. Mit tudsz erre mondani? Pál válasz újra egy Ézsaiás idézet, hiszen már ő is panaszkodott Izráel keményszívűségére: "Uram, ki hitt ami beszédünknek?" (Ézs 53,1) Ezek szerint a történelem ismétli önmagát.

3/ A harmadik felvetés az első megismétlése: valóban nem hallották az evangéliumot? Nem volt esélyük azt hallani? Erre Pál a Zsoltárok 19,5-öt idézi: "Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük". Pál válasza tehát ez erre újra: nem lehet azt mondani, hogy Izráelnek nem volt esélye meghallani az örömhírt, hiszen azt szerte a világon, annak minden szegletéig hirdették.

4/ A negyedik felvetés ez: de hátha Izráel nem értette az üzenetet! Ha nem tudták megragadni annak jelentőségét? A válasz magában hordozza ennek a résznek a legnehezebben érthető szakaszát. Hiszen Pál itt a pogányokra hivatkozik. Azt mondja: a pogányok meg tudták ragadni az evangéliumot! A kegyelem evangéliumát! Bizonyítván ezt az igazságot, az 5Móz 32,21-et hozza: "Titeket egy olyan népre teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, éretlen népre haragítalak meg benneteket." Azaz: Isten mellékvágányra fogja tenni saját népét, és jó tetszését, kegyelmét egy más, idegen népre fogja kitölteni, hogy ezt látva Izráel szívében féltékenység ébredjen. Ezt erősíti az Ézsaiás 65,1, ami arról beszél, hogy olyan nép fogja megtalálni Isten kegyelmét, akik egyenesen nem is keresték azt!

- A summája mindennek az, hogy a történelem során Isten mindig beszélt az ő népéhez, nyújtotta feléjük kezét, kegyelmét, de újra és újra engedetlenséggel találta szembe magát választott népe részéről. Érthető módon azonban azt mondhatjuk, hogy az ilyen részek, mint ezek, nekünk alig mondanak valamit. Pláne nem meggyőző erejűek a számunkra. Az igék, amiket Pál érvelésre használ, mintha ki lennének szakítva eredeti összefüggéseikből, és alig segítik a megértést. Mégis van ebben a számunkra is üzenet!

- Egyrészt, ha valamiről ismereteink vannak, mint ahogy bebizonyosodott a zsidókról, akkor az abban foglaltakat nem negligálhatjuk. Pedig az ember be tudja zárni a szemét is, a fülét, szívét is az igazság előtt. Amit nem szeret látni, azt nem látja meg, amit nem szeret hallani, azt nem hallja meg. Talán ma is vannak olyan szokások, olyan élvezetek, olyan társaság, kapcsolatok az életedben, amelyről már meggyőzött az ige, a Lélek, vagy éppen a lelki vezetőd, vagy más keresztyének, hogy ha szemet hunysz felettük, borzasztó következményei lehetnek. A felfedett igazság felett tudva szemet hunyni lelki hazárdjáték. Ne feledjük: minden döntésünk következményei mellett is döntünk.

- Másrészt, az ilyen szemhunyásban benne rejlik a hazugság kísértése. Mert ha igazán belegondolunk, igen kevés dologról mondhatjuk ki őszintén azt, hogy "Én erről tényleg nem tudtam, hogy rossz volna, vagy ilyen következményekkel járna!" Két ok miatt van ez így: egyfelől Pál a Gal 5,19-ben ezt írja: "A test cselekedetei nyilvánvalók..." Objektív értelemben is azok, azonban másfelől a hívő embert Isten Lelke érzékenyíti a bűnre. Jelzést küld, szól, nyugtalanít, és valljuk meg: sokszor egyértelmű dolgok történnek, hogy mikor már éppen megkötötted a paktumot a bűnnel, még józanítson. Olyan felületre navigálsz az interneten, amely ártó tartalom - és az utolsó kattintás előtt valami hiba áll be. Ott kaptál egy jelet, hogy még dönthetsz, engedsz a Lélek józanításának. Ha ott tovább kapcsolsz, elbuktál. Amikor a kis édes bűneink valamelyikében újra kísértetünk, holott tudjuk, kerülni kellene, s már majdnem újra aláírtunk a szívünkben az ördögnek, jön egy semmihez sem hasonlítható józanító jelzés: ne tedd! Tudod, megmutattam, hogy ez neked nem jó! Ne tedd! Ha a Lélek és az ige valamiről egyértelműen elmondta, hogy az árt, hogy az bűn, hogy az hosszú távon következményekkel jár, és megteszed, nem mondhatod, hogy nem tudtam! Ez hazugság volna.

- Végül egy dolog maradt még ennek a résznek az üzenetéből: a zsidók személyes felelőssége. Minden esélyt megkaptak Istentől, mégsem engedtek a vonzásának, a hívásának. Van ebben egyfajta paradoxon: hiszen Istentől és Isten által vannak mindenek. Amit ő akar, megteszi, mert mindenható, mindenek felett való! Mégis, ott van az ember, és az ő felelőssége: elfogadja, vagy elutasítja mindezt, amit Isten a számára elkészített, megmutatott. Titok ez! Hiszen Isten munkálja mind az akarást, mind a véghezvitelt bennünk (Fil 2,12-13). A felelősségünk azonban vitathatatlan. A zsidóké is az volt, a mi felelősségünk is az. Az Úr úgy formál, hogy informál, igét, Lélek-érintést ad, felfesti az igazságot előttünk, elvégzi az engedelmesség készségét bennünk, s itt van az a pont, ahol neked kell engedned. Ez a mi felelősségünk! Ma is!

Áldott hétvégét kívánok!