top of page

Bibliamagyarázat kávé mellé

"Derék asszonyt kicsoda találhat?" Példabeszédek 31,10a


Ma befejezzük a Példabszédek könyvének olvasását, holnap már más következik a Kalauzban. S lám, ez a több ezer éves, patriarchális, férfiközpontú társadalomban fogant könyv, amely elsősorban férfiaknak íródott, mivel fejeződik be? A derék asszony dícséretével, a 10. verstől kezdődően. Nyilván most női olvasóink felvetik a fejüket: jó lesz különösen is figyelnem akkor! Mégis, ez a rész szól férfiakról, és asszonyokról egyaránt, így férfi olvasóink számára is tartalmaz mondanivalót! Valamit azonban már itt, az elején hadd hangsúlyozzak: ez a leírás jóval inkább költészet, mint bármiféle "recept". Valójában dicséret, és nem előírás (!) arra vonatkozólag, hogy milyennek is kellene lennie az istenfélő asszonyoknak, hanem ideál. Maga a dicséret tualjdonképpen egy akrosztikon, amelynek minden sora a héber ABC egy-egy betűjével kezdődik. Egy igehirdető ezt mondja: „Miért is írnak az emberek akrosztikont? Azért, mert van valami bennünk, ami örömmel dicséri azt, amiben gyönyörködünk. Örömmel gyűjtjük össze azok elismerésre méltó tulajdonságait, akiket szeretünk. Ez történik a Példabeszédek 31-ben is.”*

Manapság nehéz a nemi szerepekről megszólalni, mert olyan heves vitákat vált ki legalább két markáns meggondolás mentén, ami bizony beszüremkedhet a keresztyén családokba, beszülremkedhet a keresztyén párkeresők gondolataiba is. Valaki így egyszerűsítette le ezeket a felfogásokat: konzervatív és liberális. Nos, ez a leírás nem erősíti a konzervatívnak mondott (részben férfisoviniszta) felfogást sem, de nem erősíti, igazolja azokat sem, akik (sokszor erős emanciapációs, feminista felhanggal) azonnal veszélyt éreznek, ha a hagyományos családmodell említésre kerül. Csak egy példát emleljünk ki a szövegből ez értelmezési kettősség szemléltetésére: „Egész életében javát munkálja urának, nem kárát. … Férjét jól ismerik a városkapukban, ahol az ország véneivel ül együtt” Erre lennének, akik azt mondanák: "Igen, ez az igazi asszony, aki az uráért él!" De lennének, akik így vélekednének: "Ez így egyszerűen elnyomás! Nem lehet egyik ember szolgája a másiknak! Hogyan bontakozhat így ki, hogyan valósíthatja így meg az asszony magát, mint szabad ember?" Érezzük, hogy milyen nehéz jól olvasni mostanság ezt a szöveget! De akkor mégis, hogyan lehet ezt a részt jól olvasni?

a/ Első renden úgy, hogy újra hadd hangsúlyozzuk: ez egy dicséret, és nem a derék asszony mindennapjainak receptszerű leírása. Nem egy konkrét asszonyról szó, hanem egy ideál felmutatásáról az, ahogy elmondja a szerző ezt a dicséretet. Hogyan?

b/ Figyeljünk három mondatra: "Férje szívből bízik benne", s ezután olvassuk alább, hogy „Egész életében javát munkálja urának, nem kárát." Mindezeket követően: „Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!” Érezzük ezt? Messze felül áll mindez a patriarchális társadalmi modellen. Itt a társ képe, az egymásrautaltság, a váll-váll melletti szövetség, az összefonódás képe bontakozik ki. Egy férfi, aki messzemenőkig bízik a feleségében, aki támogatja a férjét; ezért a férje szívből dicséri őt, s ő viszont ezért láthatóan virágzik!

c/ Mit mond arról ez a rész, hogy az asszonynak otthon volna a helye? Ezt olvassuk: mezőt várásol, szőlőt telepít, finom inget készít, s azt eladja. Azaz: vállalkozik, tervei vannak, amiket megvalósít, de mindezt túgy, hogy nem megy a családja kárára, hiszen közben párhuzamosan a róluk való gondoskodását hangsúlyozza az író. Persze sok családanya ilyenkor így sóhajt fel: "Vajon hogy csinálja! Hogy lehet erre ideje, ereje? Én erre képtelen vagyok..." De nem is ez itt elsősorban a kérdés, hanem az, hogy az otthonából kiindulva teszi ezt! Arra építve végez, arra épít kreatív vállalkozást, visz gazdaságot.

d/ Ez a dicséret sorolja a derék asszony jellemvonásait végül: dolgozik, de magát sem hanyagolja el. Irgalmas a rászorulókkal. Erő és méltóság sugárzik róla, azaz jó ránézni. Mégsem gázol át erőszakkal másokon, mert a méltósága nem mások (férfiak, szegények) lenézésén alapszik. Azon alapszik, hogy ő egy helyén levő ember, akinek az igazi szépsége és ereje a lelkiekben gyökeredzik.

S itt újra előkerül a kezdő mondat: ki találhat, hol találhat ilyen asszonyt? Hogyan lehet egy asszony ilyen? Ez mind jó, de valójában túl szép, túl ideális. Ne feledjük, hogy ez valójában egy dicséret, egy költői kép, és mégis!

Ezért a legvégén hadd mutassunk rá a szövegből valami fontosra: „Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó.” Ez azt jelenti, hogy a derék asszony nem a férfinak való teljes, totális alávetettségben, de nem is a feminista emancipáció eredményképpen születik. Mert a derék asszony nem az alávetettségtől, de nem is a férfival való vetélkedéstől ragyog. Hiszen a derék asszony titka nem az alárendeltségben, de nem is a mindentől eloldott függetlenségben rejlik, hanem az Úr ismeretében, szeretetében, a vele való közösségben történő formálódásában!

Egy lelkipásztor így ír: "Férfi és nő kapcsolata: harc vagy harmónia? Az a nő, aki Isten szeretetének és biztonságának valóságában él, szabad arra is, hogy férjével ne versengjen, hogy támogassa, erősítse, értékelje őt. Ugyanakkor arra is szabad, hogy a kapcsolatban önmaga legyen, a maga ajándékaival, értékességével, képességeivel, amelyeket kibontakoztathat. Természetesen ez csak akkor működhet, ha a férfi is szabad minderre a feleségével, aminek titka ugyanaz: átjárta-e valóságosan és mélyen Isten szabadítása és szeretete Jézus Krisztusban."

Ha pedig így van, akkor a derék asszonyról valóban erő és méltóság árad, és nevetve néz a holnap elé. A derék asszony a bölcs asszony, a bölcs pedig az, aki mélyen ismeri, tiszteli és szereti az Urat. Nem születik egyik napról a másikra, de - s itt hadd szóljunk női olvasóinkhoz - ahogy Istennel jársz, egyre jobban kiformálódik az, akiről itt hallunk.

Bölcs, derék asszonyokra, az Úrban formálódó asszonyokra ezekben a hetekben, hónapokban nagyobb szükségünk lesz, mint valaha!


Áldott napot kívánok!


*(http://www.desiringgod.org/resource-library/sermons/a-woman-who-fears-the-lord-is-to-be-praised).

Kiemelt
Legutóbbiak
Archívum
kategóriák
Kövess itt is
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page