Bibliamagyarázat kávé mellé - időszakos ítéletek

"Tudom, hogy az ÚR nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket miattatok, és máris reszket tőletek ennek a földnek minden lakója. Mert hallottuk, hogyan szárította ki az ÚR előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit tettetek a Jordánon túl Szíhónnal és Óggal, az emóriak két királyával, akiket kiirtottatok. Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk, és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az ÚR az Isten fenn az égben és lenn a földön!" Józsué 2,9-11

Ez a történet, amiből egy részletet most kiemeltünk a mai igéből, Kr. e. 1200 táján történt. Mózes meghalt, utóda: Józsué vezette a népet. Túl voltak a pusztai vándorláson és megérkeztek a Jordán folyóhoz. A fiatal, kezdő Józsué vezetésével hozzá láthattak az ősi föld visszafoglalásához. Fáradtak voltak, nem voltak képzett,t apasztalt katonáik, nem voltak igazán korszerű fegyvereik sem. A Jordán jobb partján pedig ott voltak a fallal körülvett megerősített városok. Mindenekelőtt az egész területnek a kulcsa: Jerikó. Olvastuk, Ráháb, a parázna asszony elmondja a kémeknek, hogy Isten népét megelőzte a híre, pontosabban annak a híre, hogy Isten milyen csodákat tett velük, és máris több népet legyőztek Isten segítségével. Ezek a hírek félelmet ébresztettek az emberek szívében. A jerikóiak is félek, de a kapukat erősen bezárták. Ráháb az egyetlen, aki másra jut közben. Mit látunk Ráhábbal kapcsolatosan a mai részből, amiből üzenetek sora bontakozik ki.

Ráháb hallott Isten népéről, de leginkább Izráel Istenéről. El is mondja, hogy mit hallott. Mai fogalmakkal élve: igét hallott. A történések beszéltek Isten hatalmáról, gondviseléséről, szövetséges hűségéről, s arról, hogy milyen nagyszerű lehet az Ő népébe tartozónak lenni! Róla magáról. S amit halott, azt komolyan vette. Komolyan vesszük-e Isten igéjét, ezekben az időkben? Isten hatalmáról, gondviseléséről, szövetséges hűségéről? Ráhábot ez vezette. Még hozzá olyanra, amivel a saját életét kockáztatta. Ennyire komolyan vette az igét. Igen, komolyan veszem-e Isten szavát?

Miből látszik, hogy Ráháb komolyan vette, azt, amit hallott? Abból, hogy látszik: mások is hallották ugynazt. A többiekben félelmet, Ráháb szívében egészen mást: istenfélelemet ébresztett az, amit hallott. Azaz: Ráháb megnyitotta a szívét Isten előtt. Vagyis, miközben hallgatta, hallotta mindazt, amit róla beszéltek, bizalom ébredt benne, az Úr iránt. Kapott erre kegyelmet, és ezt a kegyelmet komolyan vette. Az Újszövetségben számtalan helyen látjuk Isten kegyelmének a természetét, ahogy elvégzi azt, hogy az ember komolyan vegye azt, amit lát, és hall Istenből, Istentől, és megnyissa a szívét előtte. Mi az, amire nézve érzed, tapasztalod azt, hogy az Úr nyitogatja a szívedet, hogy meglásd, komolyan vedd, és az, később megtartson téged? Isten népe tagjaként sokszor egészen bizonyosan valljuk: "Az én szívem nyitva Istenre, az Ő igéjére!" Magamnak is mondom: biztos ez? Egészen biztos? Belátást engedek neki a legsötétebb zugokba is? Ahol a mintáim, ahol a sebeim, ahol a fájdalmaim, a bálványaim vannak?

Ráháb gondolkodás nélkül ráállította az életét arra, amit Istenről, és amit közetlenül a szolgálitól, népe tagjaitól hallott. Ma így mondjuk ezt sokszor: ráállt. Ráállni arra, amit elhittünk. Ráállni arra, amit Isten mondott, amit a szolgái hirdettek. Ráhábnak semmi egyéb bizonyos nem volt a kezében, csak az, amit hallott, megértett, komolyan vett. Ahogy nekünk sincs más. Nehéz időkben, nehéz, egyre nehezülő körülmények között sokan megkérdőjelezik a hitüket, és elhiszik a kétségeiket. Holott fordítva kellene! A kételyedet kérdőjelezd meg, és hidd, amit hinned kell! Ez az egyik titka a megtartatásnak. Megtartatás. Ma még nem tudjuk, hogy ez holnap mit jelenhet. Ha van egy ígéret, amire rá lehet állni. Olyan, mint amit Isten nevével a kémek által Ráhábnak adatott, és amit ő komolyan vett. Megtartotta az életét. A szó legszorosabb értelmében.

Vágül mindaz, amit Ráháb Isten végtelen kegyelméből elhitt, amit komolyan vett, amire ráállt, megtartotta tehát őt, méghozzá az ítélet idején! Izráel népe a kánaáni, illetve a Jordánon túli népek egy részének a tekintetében az ítélet végrehajtója volt: Szihónon, Ógon, az emóriakon, hogy csak azokat említsük, akiket a szövegben Ráháb is felemleget. Az ítéletről nem szeretünk hallani. Pedig vannak időszakos ítéletek (pl. 1Mózes 18,20kk), és lesz egy nagy, végső ítélet (Jel 21). Itt, ebben a történetben egy időszakos, azonban igen drámai ítélet végrehajtásának az előkészületeiről olvasunk. Később látjuk: a jerikóiak mind odavesztek. Ráhábon és a családján kívül. Miért? A 3Móz 18,25-ben ezt olvassuk: "És fertőzött lett az a föld..." (KAR) "...tisztátalanná (vált) az a föld. Ezért majd számon kérem rajta a bűnét, és ki fogja hányni lakosait az a föld." (UFO) A földet a rajta élők teszik tisztátalanná. Mivel? Azzal, hogy úgy élnek nemzedékeken keresztül Isten világában, mintha Isten nem létezne! Ha valaki utánanéz, hogy hogyan éltek a kánaáni népek, akiket Isten Izráel által törölt el a föld színéről, elborzad az ember. A jerikóiak földje is megérett miattuk arra, hogy levesse a föld a hátáról, hogy kiokádja a föld a hátáról a rajta élőket. Ráháb és a családja végigélték az ostromot, látták a halált, hallották a halálsikolyt, látták mi maradt, miután az Úr számonkérte azon a földön a bűneit. Számonkérésének eszköze akkor a zsidó nép volt. Ráháb és a családja megtartattott az ítéletben. Végigélték, de megtartattak közben. Mert komolyan vették az Urat, azt, amit róla hallottak, amit róla mondtak mások, Ráháb ráállította az életét minderre, és az ítélet szele nem fújta el őt.