Az Istennel való szövetség kockázata

"Abban az időben mondta az Úr Józsuénak: Készíts kőkéseket, és metéld körül újból Izráel fiait!" Józsué 5:2

Új korszak kezdődik Izrael számára. A pusztai vándorlásnak visszavonhatatlanul vége, hiszen a nép kenyeret ehetett immár a föld terméséből és másnap megszűnik a manna (2Móz 16:35). Isten gondoskodásának egyik módja 40 éven át a napi mannában nyilvánult meg, és ez a korszak ezennel lezárult. A mindennapi mannát leváltja a mindennapi kenyér, Isten gondoskodásának egy régről ismert, de mégis új formája.

Ennek az új korszaknak a kezdetén, a honfoglalás hajnalán az Istennel való szövetségüket kell először rendezniük, mielőtt bármibe belefognának. A körülmetélés és a páska ezt fejezi ki. Miért fontos ez? Mert az, hogy a szívük kié, kihez tartoznak, kinek vallják magukat, mindent meghatároz. Hogyan fognak tudni különben megállni a kísértésekben, hogy teljes szívvel engedelmeskedjenek Istennek, akkor is, ha ez nehéz, ha ez sokba kerül? Olyan területre lépnek, ahol az ellenség lakik a bálványaival és a gonosz szokásaival, magatartásával. Ha nem kötelezik el magukat, nem ragaszkodnak Isten parancsaihoz, akkor el fogják hajlítani őket ezek a bálványok, szokások, és apránként feladnak a hitük tartalmából, a nyomás alatt elkerülhetetlennek tűnő kompromisszumokat kötnek, vagyis elváltoznak. Hasznos számunkra is ez az üzenet, hogy teljes szívű elkötelezettség kell, amikor az ember ellenséges területen jár, él, hogy el ne hajoljunk Istentől.

A hívő ember számára természetesnek tűnik Isten igénye hát, hogy népe metélkedjen körül és tartsák meg a páskát: vagyis emlékezzenek meg az Istennel való szövetségkötésről és Isten szabadításáról. Nincs semmi meglepő Isten parancsában. De van egy kis bökkenő! Isten kérése életveszélyes, végtelen kockázatos bizalompróba. Az 1. vers beszámol arról, hogy híre lett annak, hogy Izrael csodálatos módon átkelt a Jordánon. Az ellenség elől nincs rejtve a jelenlétük. Az ellenség területén vannak, a Jordán bezárult mögöttük, nem hagyva menekülési útvonalat, és most Isten azt kéri tőlük, hogy tegyék magukat, az egész sereget, az összes férfit több napra harcképtelenné a körülmetélés nyomán jelentkező seblázzal (8.vers, vö. 1Móz 34:25). Ebben a helyzetben nemcsak a ragaszkodás kifejezése hát a körülmetélkedés, hanem a „védtelenné teszem és ezzel kiszolgáltatom magam Neked” bizalmáé is.

Érezzünk ennek a súlyát. Isten nem változott. Ma is ragaszkodást és teljes bizalmat vár minden gyermekétől, mert ellenséges területen hűséggel megmaradni, győzelmeket aratni, csodákat megélni, Isten támogató jelenlétét átélni, észlelni csak így lehet. A „Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez?” kérdésre nem is lehet más Isten küldöttje válasza, mint a nem, mert Isten nem részre hajló. Nem Ő van énvelem az én utaimban, amiket én kitalálok, hanem én lehetek Vele. Nem Ő szegődik mellém, hanem én követem Őt. „Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz.” Mózesnek is ezzel a mondattal kezdődött a küldetése. Kezdjük mi is a napot a ragaszkodásunk és teljes bizalmunk kifejezésével Isten felé.