Eleve elrendelés

"Őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben." Efézus 1,4

Az Efézusi levelet kezdjük olvasni mától. Ha valaki az újfordítású Bibliát olvassa, látja, hogy az első két mondat egy külön bevezető szakasz, majd a 3. verstől jön egy hatalmas fejezet, aminek ez a címe: Isten magasztalása Krisztusért. Ha megfigyeljük ezt a részt, egyetlen szó van benne, ami hatszor szerepel. Ez a szó: őbenne. Ti. Krisztusban. Ez itt a kulcsa ennek a szakasznak, amely nem másról, mint Isten kiválasztó szeretetéről szól. Kiválasztó szeretetről pedig nem lehet máshogy beszélni, csak őbenne, azaz: Krisztusban. Ahhoz, hogy tisztán lássuk Isten kiválasztó szeretetének a nagyságát, három összefüggést kell röviden átlátnunk ma.

1/ Itt először a Biblia világképét kell megvizsgálnunk.

a/ A Szentírás egyértelműen arról tanít bennünket, hogy a mi világunk, az összvalóság két alapvető részből áll: a láthatatlanokból, és a láthatókból. A Zsid 11,3-ban ezt olvassuk: „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható”. A láthatatlan világnak is két része van: a pozitív előjelű szellemvilág, azaz, az Úr és az ő angyalainak a világa; és a negatív előjelű szellemvilág, a Sátán és az ő démonainak a világa. A Biblia világképe a látható és a láthatatlan világ tekintetében komplementáris, azaz, egymást kiegészítő, egymásba fonódó. A láthatatlan világ itt van körülöttünk. Benne élünk, és erői hatnak ránk.

b/ A második kérdésünk ez: hol áll az ember e két világ tekintetében? Ha ezt a két világot, a láthatatlan és a látható világot két körnek képzeljük el, akkor Isten az embert a kezdetben a két, egymásba érő kör metszéspontjára állította. Oda teremtette.

c/ A harmadik dolog, amiről itt szólni kell az a tény, ami ezt a kezdeti harmóniát fenekestül felborította. Ez pedig a bűnbeesés volt. Az Isten ellen való lázadás következménye az lett, hogy ez két kör elvált egymástól, és az ember a látható világban maradt. Azaz, elvesztette a képességét arra, hogy lássa a láthatatlan világot. Az ember, elszakadva Istentől tehát, védtelenné vált. Lelkileg halott lett (Ef 2; Kol 2)

d/ S a legdrámaibb végkifejlet az, hogy az Úr ellen fellázadt ember kikerült az Édenen kívülre, jelképesen ez azt jelenti, hogy innentől aztán minden egyes nemzedék az Édenen kívül születik. Ezt nevezzük áteredő vagy eredendő bűnnek. Mindenki távol születik Istentől. Az ember, ahogy Pál az Ef 2,1-ben írja – halott a maga bűneiben. Ezt írja: „Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt.” Halottak, lélekben. Íme az ember helyzete a bűneset után. Elveszett, de Isten által megmentett! Halott, akit életre kelteget az Isten. És mégis: nem mindenki kel életre!

2/ Mit értsünk ebből?

a/ Istennek van evangéliuma az egész világ számára: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örökélete legyen." (Jn 3,16) A világ minden pontjára igyekszik a keresztyénség eljuttatni ezt az örömüzenetet. Azt az örömhírt, amit már Ezékielnél is olvasunk: „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen”. (Ez 18,23) És Timótheusnak ezt mondja Pál: Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1Tim 2,4). Mégis mit látunk? Azt, amit így olvasunk a 2Thessz 3,2-ben: „Nem mindenkié a hit”. Itt titokhoz értünk el. A kiválasztás titkához. Jézus mondja a Máté 22,14-ben: „sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak”. Tehát ezt értsük meg: mindenkinek szól, mindenkinek hirdettetik az evangélium, de nem mindenki hallja meg, tér meg és születik újjá. Titok ez.

b/ Mégis vannak olyanok, akikről ezt mondja Jézus a János 5,22-ben: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.” John Stott, a világhírű bibliamagyarázó mondja: „az Újszövetség tanítása végig egyértelműen szól arról, hogy az ember, természet szerint vak, süket és halott, és ezért a megtérése lehetetlen anélkül, hogy maga Isten adjon neki szemeket, fület, és életet”. Isten szuverén – ez azt jelenti, hogy független, nem korlátozott, szabad, önálló, senki által el nem számoltatható. Döntéseiről nem köteles beszámolni senkinek sem. Ő kezdeményez tehát, ő adja, mi nem is tudnánk magunktól erre eljutni, de adja, mindenkinek adja, s vannak, akik hallják, és élnek. Az embernek nehéz ezt elfogadni. Rugódozott is ellene eleget az egyház története során (Pelágiusz, Arminiusz, stb.)

3/ Őbenne, Krisztusban

Ebben oldódik fel minden feszültség. Isten tehát minden ember számára a megtérés evangéliumát hirdeti immáron kétezer éve – Jézus Krisztusban. Őbenne. Ha valaki érintést kap, tehát hallja a hívást – az jöhet! És befogadást nyer. Mert mit is kapunk őbenne? Megismerjük Isten kiválasztó akaratát. Mert ő „előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által”. Mit takar ez a kiválasztó akarat? Egyszerűen szólva: a fiúvá fogadást. Az isteni adoptálást. A terv arra vonatkozik, hogy az embert, aki teljes mértékben, és végzetesen elszakadt az Atyától a bűnbeesés révén, újra visszahelyezze abba az állapotba, amiben a bűnbeesés előtt volt. Az adoptálás folyamatát, a fiúvá fogadás folyamata tulajdonképpen a megigazulás maga. Az a folyamat, amit a H. K. 60. kérdés-felelete nagyon pontosan így fogalmaz meg: „…Isten, az én minden érdemem nélkül, egyedül az õ ingyen kegyelméből nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztusnak tökéletes elégtételét, igazságát és szentségét, mintha én soha semmi bűnt nem tettem volna, és semmi bűnöm nem lett volna, sőt mintha én tanúsítottam volna mindazt az engedelmességet, amelyet Krisztus érettem tanúsított, de csak úgy, ha e jótéteményeket hívő szívvel elfogadom”. Ez a szó visszhangozzék bennünk: elfogadom, elfogadom. Mert ez az egyetlen, ami a megváltásunkban a mi felelősségünk. S ha valaki megéli a fiúvá fogadtatás csodáját, nem az lesz a kérdése, hogy ki igen, és ki nem; hanem az lesz a kérdés, hála és könnyek között, hogy én miért igen? Boldog vagy, ha ez a kérdés visszhangzik a szívedben! Én miért igen? Ó, Uram, én miért igen?! Hála, hála, hogy igen! S most megyek, és mondom, élem, hogy ez másé is legyen!