Miért nem tartok már ott?

April 17, 2020

 „Én magam űzöm ki őket Izráel fiai elől. Oszd csak ki sorsvetéssel Izráelnek örökségül, ahogyan megparancsoltam neked!” Józsué 13:6

 

Még nem tartanak ott, ahol kéne, nem úgy történtek a dolgok, ahogy remélték, nem olyan gyorsan. Józsué megöregedett, meg is vénült, de nem sikerült minden területet elfoglalni, amit kellett volna. Talán más is vártak. Olyan győzelmek sokaságát, mint Jerikónál átéltek – csodás, elsöprő honfoglalást. Nem így történt. Az idő csak ment, és nem úgy haladtak, ahogy a kezdet kezdetén remélték. Mi ilyenkor, ennek feszültségében gyakran beleesünk abba a reakcióba, hogy vagy magunkat bántjuk miatta, vagy Istent hibáztatjuk: hogy lehetek ilyen? Miért nem segített jobban Isten?

 

Ezzel szemben Isten milyen reakcióra hívja népét, Ő hogyan reagál erre a helyzetre? Ő arra hívja őket, hogy sajátként tekintsenek az országra, bár nem tartanak ott. Még nem teljes a beteljesedés, de attól igaz. Igaz, mert Isten megígérte, ezért tekintsenek úgy rá, számoljanak úgy vele. Isten tehát hitből fakadó cselekedetre hívja népét, amikor megparancsolja Józsuénak, hogy ossza ki a területeket, a még el nem foglaltakat is jelölje ki, kinek az öröksége lesz – reménység alatt, hogy a jövőben majd az övék lesz. Isten ígéretei így működnek, hogy annyira komolyan kell őket venni, mintha már meg is történtek volna. Úgy kell számolni velük, és úgy kell igazítani a tetteinket.

 

Isten megmondta, hogy „De nem egy év alatt űzöm ki előled, hogy ne legyen pusztává a föld, és ne szaporodjék el károdra a mezei vad. Apránként űzöm ki előled, amíg megszaporodsz, és birtokba tudod venni az országot.” (2Móz 23:29-30). Népének tehát elkezdődött az ígéret beteljesedése, ahogyan Kánaán földjére beléptek, az övék mindez, de ott élve, a teljes megvalósulásig nem volt szabad a célt eltéveszteniük.

 

A mi hitünk harcai is erről szólnak. Az újjászületés nyomán Jézus Krisztusban Isten országa valósága elkezdődött az életünkben, de talán nem tartunk ott, mint ahol reméltük, leszünk. Nem olyan a hívő életünk, mint Isten ígéretei nyomán reméltük, hogy lesz. A feladat nem az, hogy hibáztassuk magunkat vagy Istent emiatt, hanem hogy hitben cselekedjünk ma is.

 

Őket a hamis istenek, a hitetlenség vette körül, mint minket is, amely hűtlenségre csábít. A „már igen és még nem” feszültségében, vagyis hogy már a miénk, de még nem teljes, az Úr hűségre, állhatatosságra hív. A célt el ne tévesszük szem elől belefáradva a küzdelembe, és feloldódva a környezet szirén hangjaira hallgatva. Isten ígéretei igazak – erősítsenek minket ezek. Emlékezzünk meg róluk, forgassuk őket a szívünkben, és határozzuk el, hogy ragaszkodunk az Úrhoz. Az új győzelmekhez meg kell még erősödjünk.

 

Rúben, Gád és Manassé öröksége kiosztása valójában a győzelmek újra elszámlálása. Ők együtt harcoltak a többiekkel a Jordántól nyugatra, bár az örökségüket a Jordánon túl kapták, és már Mózes idejében elfoglalták azokat a területeket Izrael egészével. A testvéreiknek segítve jöttek át a Jordánon, hogy ők is hozzájuthassanak örökségükhöz. Az örökség kiosztása ünnep, mert a győzelmek sorolásával, a megtett útra való emlékezéssel együtt jár. Minden elfoglalt hely egy győzelmi történet. A letelepedés nyomán fakadó nehézségekkel való szembenézés előtt Isten ajándékai sorolása történik, mert a megtett út, Isten hűsége bátorít a további harcokra. Tekints vissza: hol tartanál Isten nélkül? Előrenézve pedig: ma sem nélküle kell teljesítened! Nem hagyott magadra.

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Kiemelt

Köszöntő

March 29, 2017

1/1
Please reload

Legutóbbiak

June 16, 2020

Please reload

Archívum
Please reload

kategóriák