Örök kérdések: szülők, apák, gyerekek

April 28, 2020

"Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.” Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint egyelemmel és intéssel."   Efézus 6,1-4

 

Ez a rövid szakasz a mai teljes újszövetségi igénk a Kalauzból. Szülők, gyermekek és apák kapcsolata áll benne. 

1/ Milyen volt a gyermekek helyzete Pál korában a Római Birodalomban? A gyermekek számára a római civilizáció szokásrendje egyenesen veszélyes is lehetett, de legalábbis furcsa és bizarr a ma élő ember számára. Minden gyermek, ameddig az apja élt, addig a partia potestas, az apai tekintély alatt élt. Azt jelenti ez, hogy ha egy gyermekből szenátor lett, ameddig az apja élt, addig az ő akarata, döntései megfellebbezhetetlenek voltak a felnőtt, akár befolyásos gyermek számára is. Azt kellett, hogy tegye, amit az apja mondott. Aztán a római apának olyan hatalma volt a gyermekei fölött, hogy az elmehetetett addig is, hogy akár meg is ölhette a gyermekét, mint egy rabszolgát. Természetesen eddig a közösség nyilvánossága miatt nagyon ritkán jutottak el. Szokás volt az is, hogy amikor a gyermek megszületett, letették az apja lábai elé. Ha az felvette, a gyermeknek onnantól otthona, jövője volt. Ha az apja elfordult és elment, akkor nagyon keserves sort várt rá. Például kinthagyták a városok főterén, ahol jobb esetben gyermektelen családok vették fel, és vitték haza őket éjszaka, rosszabb esetben rabszolgakereskedők, akik bordélyházakba adták el ezeket a csecsemőket, jobbára. Kr. e. 1-ből előkerült egy levél, amelyben Hilarion ír a feleségének, Alisnak Alexandriából, családi ügyekben. Fiának és menyének, születendő gyermekkel kapcsolatban ezt írja: "Ha - és ebben legyen szerencsétek! - gyermeketek születik, s az fiú, hagyjátok életben; ha lány, dobjátok ki."   Az ókori civilizációk könyörtelenek voltak aztán a handikeppel születő gyermekek iránt is. Seneca írja a saját civilizációjáról, hogy levágnak ökröket, megölik a megvadult kutyákat, kést vetnek a beteg marhába, hogy el ne fertőzze a nyájat, és így Seneca: "Megfojtjuk a kacskának és gyengének született gyermekeket." Nos mindazt, amit Pál keresztyén talajon szülők, gyermekek és apák viszonyáról mond, egy ilyen kultúra sötét hátterével mondja. De mit mond ezekről a kapcsolati rendszerekről?

2/ Azt mondja, hogy a gyermekek számára a szülőknek való teljes engedelmesség az első parancsolat. Nem csak a szavak szintén. Azonban Pál látja azt is, hogy van ennek az érmének egy másik oldala is, és elmondja az apáknak, hogy ne ingereljék a gyermekeiket. Magyarázók mondják, hogy az anyák a türelmet a gyerekek kapcsán jobban képviselték, az apákat a düh és harag hamarabb elvitte ettől. A magam tapasztalata pedig aláhúzza sokak másét: az istenkép az apáról formázódik a gyermekben a legtöbb esetben, de legalábbis akkor hagy nagy nyomot, amikor negatív apakép alakul gyermekben. A keresztyén édesapáknak különös szerepük van ma is!

A Kol 3,21-ben Pál kibővíti ezt a parancsot, és ezt mondja: "Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek." A folyamatos kritika, a nem kellően megfontolt, indulatból fakadó büntetések, a folytonos szidás, a folyamatos elvárások, amikből nem lehet kikecmeregni, mert egyik követi a másikat, elbátortalanítják a gyermeket. Egyesek mondják azt is, hogy Pál itt saját gyermekkori orthodox zsidó családi tapasztalataiből indulhat ki. Mindenesetre legalább három dolgot jó szülőknek, édesapáknak, édesanyáknak megfontolniuk (pláne a mai helyzetben, amikor a ház falai őrködnek fölöttünk, és zárnak körül bennünket):

a/ Elfelejtjük, hogy a korok és szokások generációról-generációra változnak. Nem indulhatok ki abból, ahogyan engem neveltek. Mert ez egy más világ. Akkor is, ha fiatal szülő vagyok. Nem kell döglött halként úszni az árral, de megértéssel lenni, és megtanulni azt a kultúrát, amiben a gyermekeink élnek, szinte kötelező. Ha nem, akkor sem hozzájuk, sem a világukhoz nem fogunk tudni kapcsolódni.

b/ Sokszor olyan kontrollt gyakorlunk a gyerekeink felett, amelynek a szorossága éppen arról beszél, hogy nem bízunk bennük. De ez arról árulkodik, hogy ha nem bízunk a saját módszereink által nevelt gyerekben, akkor magában a felette, rajta gyakorlot módszereinkben sem bízunk! Sokkal jobb a megelőlegezett bizalom miatt hibát elkövetni, mint a túlzott kontroll miatt. 

c/ Elfelejtjük a bátorítás kötelességét! Luther apja nagyon szigorú volt, az erőszakosságig elmenően. Ezért mondta Luther: "Ha kíméled a pálcát, elkényezteted a gyermeket - ez igaz. De a pálca mellett a másik kezedben legyen mindig egy alma is, amit odaadhatsz neki, ha jól teljesít."  Nézd meg az arányt, hogy ha jót tesz a gyermek, hogyan és mennyire, mivel honorálod, s ha rosszat tesz, akkor mi történik? 

3/ Végül illusztrációként egy történet, amit Benjamin West, 18. századi festő ír le arról, hogy hogyan lett ő festőművész. Egy nap az anyukája elment otthonról, és ráhagyta a kishúgát, Sally-t, hogy vigyázzon rá. Az anyja távollétében West felfedezett néhány üvegcsét, amiben színes tinta volt, és azokból elkezdte megfestegetni a húga portréját. Közben persze iszonyú rendetlenség uralkodott el körülöttük: kiömlött tintásüvegek, szétfolyt, szúrós szagú festékek, tönkremetn bútorok. Amikor az édesanyja visszaérkezett, körülnézett, de nem szólt semmit. Felvette a "festményt" az asztalról, és csak ennyit kérdezett: "Hogyan..de hiszen ez Sally! Aztán odalépett a fiúcskához, és megcsókolta. Rég holt anyjára emlékezve West ezt mondta: "Az édesanyám akkori csókja miatt lettem festőművész..."

 

A bátorítás mindig-mindig sokkal nagyobb szárnyakat adhat, mint amit a szidás valaha is adhatna!       

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Kiemelt

Köszöntő

March 29, 2017

1/1
Please reload

Legutóbbiak
Please reload

Archívum
Please reload

kategóriák