top of page

Szabadító


"Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből." Máté 1,21


A Máté evangéliumát kezdtük el olvasni a napokban. Jézus születésének a körülményeit taglalja a mai szakasz. Az egyik ilyen körülmény, a Józsefhez fűződő történetek egyike, amelyben az angyal arról biztosítja őt, hogy a várandós felesége nem csalta meg, nem férfitől várandós, hanem aki benne él, a Szentlélektől fogant. Az, akit a szíve alatt hordoz nem más, mint a Szabadító, hiszen Jézusnak kell majd elnevezni őt. A neve a jele, hiszen Jézus ezt jelenti: Szabadító, az, aki megszabadít. Egészen pontosan ezt mondja az angyal: ő fogja megszabadítani népét bűneitől. Ő lesz a Szabadító!


Ő lesz a Szótér - ismerős ez a a számunkra. Ennek a szónak hármas alapjelentése van: a/ halálos veszedelemből kiszabadítani valakit; b/ ha nincs közvetlen életveszélyben, akkor attól megőrizni, megóvni, védeni; c/ valakivel jót tenni, boldoggá tenni, vallásos értelemben üdvözíteni. Életveszélyből kimentetni, veszedelmektől őrizni, és megáldani, megajándékozni valami olyasmivel, amit önmagától soha nem érhet el.


Jézus Krisztus tehát azért született, lépett be ebbe a világba, halt meg a kereszten és támadott fel, hogy az emberi élet alapnyomorúságain segítsen, hogy megszabadítson minket a gyötrő félelmektől, a nyomasztó magánytól, és hogy átélhessük ezt: senki nincs egyedül, aki Krisztusban hisz, hiszen Ő Immánuel, benne velünk az Isten, ezt tapasztalja meg az, aki Őt elfogadja. Élete Megváltójának, Urának, Királyának.


Benne, velünk az Isten. Az Abbá, Atya, Jézus Krisztusért a mi mennyei Édes Apukánk! Emmánuel ezt jelenti: Jézus Krisztusért az Atya ölébe rejtve élni! Most is, ma is, mindenkor.



Kiemelt
Legutóbbiak
Archívum
kategóriák
Kövess itt is
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page