Egy ige, egy szó: "bőbeszédűség"
"Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle." Máté 6,7-8
Ezek szerint Jézus ellenezné, hogy sokat imádkozzunk? Akkor ezek szerint ez rossz? Nem, nem erről van szó. Akkor mit jelent az imádságban a bőbeszédűség? Az eredeti kifejezés két részből áll: battos, ami ennyit jelent: dadogó, vagy bolondokat beszélő. A szó másik fele a logos, ami ismerős sokaknak: a beszéd. Ezzel együtt nem a bő és odaszánt imádság ellen szól itt Jézus. Hanem mi ellen?
a/ Egyrészt a hiábavaló ismételgetés ellen. Az ókori ember hajlamos volt erre. Az 1Kir 18,26-ban olvassuk, hogy a Baal papok recitálták reggeltől délig: "Ó Baal felelj nekünk!" Vagy a pogány Efézusiak, akik szintén két órán át harsogták: "Nagy az efézusi Diána!" (ApCsel 19,28;34) A zsidók is használtak ismétlő imádságokat. Sokszor Isten titulusait sorolták, de volt a shema, amely három igének a naponta kétszeri elismétlését jelentette; vagy a Semoneh Esreh, a "tizennyolc imádság", amiket a zsinagógákban mondtak, ismételgettek el rendszersen. Ma is jelen van egy-egy kötött imádság recitálása egészen hosszasan, mind a templomi, mind az otthoni imádságokat illetően, noha nem protestáns keresztyén körökben. Nem a kötött, előre leírt imádságok hosszas ismételgetéséért hallgat meg minket az Úr.
b/ A fals elgondolások ellen, e mögött. Ezt mondja: "mint a pogányok". Mire gondol itt? A pogány világ pantheonja olyan istenségeket tartalmazott, amelyek nyilván emberek által kitalált, és jórészt antropomorf, emberszabású, emberi tulajdonságokat hordozó istenségek voltak. A pogányok hitték, hogy a hosszas recitálással, imádságaik órákon át tartó ismételgetéseivel - mivel az isteneik emberi tulajdonságokkal rendelkeztek - elfáraszthatók. Ha sokat mondogattak nekik valamit, hitték, hogy egyszer csak belefáradnak, és rájuk hagyják. A mi Urunk nem ilyen!
c/ A fentiek értelmében Jézus végül nem az imádságra rászánt idő ellen szól. Hiszen Őt magát sokszor látjuk éjszakákat tölteni az Atyával, imádságban. Hosszan megállni az Úr előtt, időt tölteni vele a legáldottabb, a belső formálódásunkat, istenkapcsolatunkat, az életünk minden szegmenséig menően a leginkább meghatározó dolgok egyike!
"Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle." A sokbeszédű, azaz, a hiábavaló ismételgetésekből álló, mögötte ezzel a fals elképzeléssel bíró imádság sérti az Urat. Tagadja a hatalmát, tagadja azt, hogy Ő tud rólunk és hogy életünk minden percét gondviselő szeretetében élnénk. Ezzel együtt tagadja Isten jóságát is. Végképpen: szavaknak, igéknek, imaformáknak a szív és értelem nélküli, üres mondogatása, egyszerűen hiábavaló, sőt: a fentiek értelmében bántja az Urat. Fals istenkép rejlik e mögött. Ezért hamis a motivációja, hibás a kiindulópontja ennek a gondolkodásnak, mert önmagamra visszaható: ha én ezt, ennyit és ennyit, eddig és eddig válalom "imádságban", akkor Istenen a sor. Én megtettem a magamét, most Ő jön. Ezzel nagyon mélyen sértjük Őt!
Viszont a szívünk kitöltése előtte milyen drága ajándék! Ez az imádság formál: összekapcsol az Úrral, átjárhatóvá teszi az ő erőit, meghallgattatásra talál, bizalmat épít, különösen mély magtapasztalásokat nemz, és miközben ezt tesszük, aközben születnek látások, formálódások, megoldások, békesség, és dicsőítés, magasztalás, gyönyörködés. Így válik az imádság a lélek lélegzetvételévé, mindennapi hívő életünk motorjává.
