Egy ige, egy szó: "nem szabad"
"Abban az időben Jézus gabonaföldeken ment át szombaton, tanítványai pedig megéheztek, és kalászokat szakítottak le, és azt ették. Amikor ezt meglátták a farizeusok, szóltak neki: Íme, tanítványaid olyat tesznek, amit szombaton nem szabad." Máté 12,1-2
Sokan így tekintenek a keresztyénségre, a hívő életre, hogy az tulajdonképpen be van zárva ebbe az egy mondatba: "nem szabad". Ezt sem szabad, azt sem szabad, amazt sem szabad, ha hívő ember vagy!
A zsidó világban Jézus idejére ugyanez jellemezte a mindennapi életet. Csak a szombat törvényéhez harminckilenc olyan plusz rendelkezést tettek az írástudók az évszázadok alatt, amivel kíbővítették, és részletezték a Tízparancsolat eredeti szövegét.
Amikor a tanítványok mentek a Galilea keskeny sávokban elterülő búzaföldjeit szegélyező úton, és kezükkel téptek a kalászokból, tenyerükben kimorzsolták azokat és megették, ezzel olyan dolgot tettek, ami a törvény szerint szabad volt (5Móz 23,27). Erre - ha nem használt sarlót, hogy kévényit vigyen magával -, minden utazónak joga volt. Nekik is. Egy baj volt, hogy az a nap szombatra esett. Így legalább négyféle regulát hágtak át a tanítványok a harminckilencből: azzal, hogy letépték a kalászokat, vétettek, mert szombaton nem volt szabad aratni. Azzal, hogy a tenyerük közt morzsolták a szemeket, vétettek a szombat törvény ellen, mert szombaton nem volt szabad csépelni. De azzal is vétettek, hogy elválasztották az ocsút a búzától, mert szombaton nem volt szabad szelelni, vagy rostálni. S végül a szabálysértések ott értek véget, hogy megették a búzát, mert szombaton ételt sem volt szabad készíteni, mert mindent, amit szombaton ettek meg, előző nap el kellett készíteni. Ezek mind az eredeti, az emberért, az ember jólétéért, egészségéért megfogalmazott isteni pihenőnap törvényére fölöslegesen rárakott terhek voltak, amit törvénytudók ragasztottak hozzá, s ami fals, rossz iga lett, ami törte az emberek nyakát, de leginkább rossz képet formáltak bennük Istentől. A szívükben. Ezért mondja Jézus, ennek a rossz istenképnek a kiigazítását célozva: értsétek meg, "irgalmasságot akarok, nem áldozatot".
Az áldozat lényege a vallásos előírások megtartása, az azoknak való engedelmesség: szortírozni azt, hogy mit szabad, és mit nem szabad. Isten számára ennél sokkal fontosabb az irgalmasság, amit a Septuaginta, az Ószövetség görög fordítása állhatatos szeretetnek fordít. Jézus ezzel közelített a bűnösökhöz. S ezzel nyerte meg őket: irgalmasságával. Mert Isten irgalmassága az ember szívét érinti. Oda hat. S ha ott feltöri a szív kemény burkát, ha oda behatol, ha ott a keresztből fakadó váltságot, bűnbocsánatot, elengedést elárasztja, akkor az ember szívvel, állhatatos szeretettel, ragaszkodással fog erre az irgalomra reagálni.
Így formálódik ki a rossz istenképre alapuló, teljesítménycentrikus, az embert önmagába fordító törvény-kegyesség diktálta "nem szabad ezt tennem" görcséből, az evangéliumi kegyesség "szabad ezt nem tennem" vallomása bennünk.
"Nem szabad ezt tennem!" - vagy "Szabad ezt nem tennem!" A kettő mögött két világ húzódik meg: a törvény vagy az evangélium világa. Az én életem, gondokodásom, kegyességem melyiket tükrözi?
