Bibliamagyarázat kávé mellé 3 percben

June 15, 2018

 

3Móz 4

 

Jegyzetek a mai igéhez:

 

- a bűnért való áldozatokra tér a Mózes 4. könyve. Négy rendelkezést találunk itt, a főpap, a nép, a vezető ember és a közember nem szándékos vétkei esetében elvégzendő áldozatokról. Az utolsó mondata ennek a résznek így hangzik: "Ha így a pap elvégzi érte az engesztelést, vétkéért, amiben vétkes, bocsánatot nyer." Ezzel kapcsolatban két lépésre figyeljünk, amely mondanivalót tartalmaz a számunkra is:

a/ A kézrátevésre első renden, amiről már korábban volt szó. Ez, őszinte bűnbánat és bűnvallás esetén tökéletes egyesülést jelentett az áldozattal. Azaz, mindaz, ami bűnként terhelte a vétkest, az átszármazott, az őszinte, bűnbánó szív vallomása és a kézrátétel által ráterhelődött az áldozati állatra. Onnantól ő viselte a vétkes bűnének a terhét, és ő hordozta a következményeit is. Innentől az ártatlan áldozattal bűnösként, a vétkessel ártatlanként bántak. 

b/ A másik a tökéletesen bemutatott áldozat. Látjuk, hogy milyen pontos részletekkel elmondta nekik Isten, hogy mit hogyan tegyenek meg az áldozatokkal. Isten rendelése ez, így váltak tökéletessé az áldozatok. Miért olyan lényeges ez? Azért, mert ha az áldozat hibátlan volt, akkor az áldozót, azaz a vétkest is a hibátlan áldozat révén hibátlannak minősítették. Ha az áldozatot elfogadták, ezzel együtt tisztának fogadták el az áldozó személyét is.   

- Az 1Pét 3,18-ban ezt olvassuk: "Krisztus is szenvedett egyszer a bűnösökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen." (Károli) Amint korábban szó volt róla:Jézusról, mint az Újszövetség főpapjáról a Zsid 9,26b ezt mondja: „egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt”. Az ószövetségi ember lelkének alapállapotát nem, csak annak a megnyilvánulásait törölhette el a bakok és bikák vére. Ez Jézus eljöveteléig elég volt az Atya számára a zsidóság tekintetében. Ahhoz azonban, hogy az Istentől elszakadt ember lelkének az alapállapota változzon, a bűnt kellett eltörölni. Jézus ezt tette meg a kereszten: a bűnt, azaz, az ember és Isten között levő válaszfalat rombolta le. Szabad az út az Atyához, a vele való közösséghez, a bűnbocsánathoz, az üdvösséghez, Jézus Krisztuson, az ő keresztjén át! Ezért a fentiek két fontos üzenetet hordoznak a számunkra:

a/ az ószövetségi kézrátétel mozdulata, a bűn átszármaztatásának fizikai gesztusa ma is élő, de lelki gesztus! Amikor valaki megérti, hogy Jézus keresztjénél leteheti a bűneit, mert a Lélek ráterheli azokat, és bűnbánattal vallást tesz az Úr előtt a vétkeiről, ez az újszövetségi átszármaztatás lelki gesztusa, ami én is megtehetek, mert Jézus egyszer és mindenkorra feláldoztatott, minden bűnért eleget tett, azért is, amit elé viszek! A kereszt az a hely, ahová a bűnt vinni kell tehát lélekben! Ott történt érte a helyettes áldozat, ott minősítették értem és minden bűnömért az ártatlant bűnösnek! S ez az előre elkészített áldozat minden vétkemre elegendő, és az általa szerzett bocsánatból minden bűnömre telik! Ha kapsz Istentől bűnre érzékeny, érző szívet, és ezzel a szívvel bánod és viszed a bűnt a kereszthez, az átszármazik Jézusra, aki ezekért előre eleget tett! Aki ismeri a bűn vádlását, súlyát, marását, az tudja, hogy az attól való feloldoztatás milyen hatalmas ajándék! 

b/ Jézus Krisztus keresztje, helyettes áldozata elegendő volt a bűnre, és a bűn következményeire, a bűnökre is. Aki belekerülvén a Lélek vonzásába, a kereszt alá letette az életét, az megoldást kapott a bűnre! Megszűnt az Istentől való távolság, és távoliból közeli lett a bűnös. Ez a megigazítás ajándéka. A kereszt tökéletes áldozatárért, az abban hitre jutott embert is következésképpen tökéletesnek fogadja el az Atya. A hibátlan áldozat a benne hívőt is hibátlanná teszi, abban az értelemben, hogy megszűnik a távolság közte és az élő Isten között, s ez maga az üdvösség. De mivel testben az ember tovább él a megváltás után, a régi természetéből fakadóan a bűnök tovább kísérik az életét el addig, amíg a romlandó hústestet le nem teszi. Ez a hit harca. Azonban ha a bűnre elég volt a váltság, akkor a bűnökre is elég. Lehet menni minden nap, lehet kérni minden percben tiszta, őszinte szívvel a bocsánatot mindazokra a bűnökre, amelyek a romlottság maradéka révén élnek és termelődnek bennünk. Azokra, amelyek terhelnek, kísérnek, vissza-vissza ólálkodnak az életünkbe naponta. Meg lehet fürödni, tisztulni a kegyelemben! Mert a hibátlan áldozat az abban hívőt is hibátlanná teszi! Micsoda vigasztalás ez! 

 

Áldott napot kívánok! 

 

 

Mai igeszakaszunk:

 

1Azután így beszélt az ÚR Mózeshez: 2Mondd el Izráel fiainak, hogy mi történjék akkor, ha valaki nem szándékosan vétkezik az ÚRnak valamelyik tilalma ellen, és azok közül csak egyet is áthág. 3Ha a fölkent pap vétkezik, és a nép vétkessé vált miatta, akkor elkövetett vétkéért mutasson be egy hibátlan bikaborjút vétekáldozatul az ÚRnak. 4Vezesse a bikát a kijelentés sátrának a bejáratához, az ÚR elé, tegye kezét a bika fejére, és vágja le a bikát az ÚR előtt. 5Azután vegyen a fölkent pap a bika véréből, és vigye be azt a kijelentés sátrába. 6Mártsa a pap az ujját a vérbe, és hintsen a vérből hétszer a szentély kárpitjára, az ÚR színe előtt.7Azután kenje meg a pap a vérrel az ÚR színe előtt az illatszerfüstölő oltár szarvait a kijelentés sátrában, a bika vérét pedig mind öntse az égőáldozati oltár aljára, a kijelentés sátrának a bejáratánál. 8Vegye ki a vétekáldozati bikából az összes kövérjét, azt a kövérjét, amely a beleket takarja és az összes kövérjét, ami a beleken van.9Fejtse le a két vesét is a rajtuk levő kövérjével együtt, amely a vékonyánál van, meg a májon levő hártyát is a vesékkel együtt, 10ahogyan azt a békeáldozati marhából szokták kivenni. Füstölögtesse el azokat a pap az égőáldozati oltáron. 11De a bika bőrét és az egész húsát, a fejével és lábszáraival együtt, meg a beleit és a ganéját, 12tehát az egész bikát vigye ki a táboron kívül egy tiszta helyre, ahová a hamut öntik, és égesse azt el farakáson, tűzben. Ott égessék el, ahova a hamut öntik. 13Ha Izráel egész közössége megtéved, és áthágnak csak egyet is az ÚR tilalmai közül és vétkessé válnak miatta, de úgy, hogy a gyülekezet előtt rejtve volt a dolog, 14később azonban kitudódik a vétek, amely miatt vétkesekké váltak, akkor mutasson be a gyülekezet egy bikaborjút vétekáldozatul. Vezessék azt a kijelentés sátra elé. 15A közösség vénei tegyék kezüket a bika fejére az ÚR színe előtt, azután vágják le a bikát az ÚR színe előtt. 16A fölkent pap vigyen be a bika véréből a kijelentés sátrába. 17Mártsa a pap az ujját a vérbe, és hintsen abból hétszer a kárpitra, az ÚR színe előtt. 18Kenjen vért annak az oltárnak a szarvaira is, amely a kijelentés sátrában van, az ÚR színe előtt, a vért pedig mind öntse az égőáldozati oltár aljára, a kijelentés sátrának a bejárata előtt.19Vegye ki belőle az összes kövérjét, és füstölögtesse el az oltáron. 20Ugyanazt tegye ezzel a bikával, amit a vétekáldozati bikával szokott tenni, úgy cselekedjék vele. Ha a pap elvégezte értük az engesztelést, akkor bocsánatot nyernek. 21Azután vigye ki a bikát a táboron kívülre, és ugyanúgy égesse el, ahogyan az előző bikát elégette. A gyülekezet vétekáldozata ez. 22Ha egy vezető ember nem szándékosan vétkezik, és áthág csak egyet is az ÚRnak, Istenének a tilalmai közül, és vétkessé válik miatta, 23vagy tudtára adják vétkét, amiben vétkes, akkor hozzon áldozatul egy hibátlan kecskebakot. 24Tegye kezét a bak fejére, és vágja le azon a helyen, ahol az égőáldozatot szokták levágni, az ÚR színe előtt. Vétekáldozat ez. 25A pap pedig vegyen ujjával a vétekáldozat véréből és kenje meg az égőáldozati oltár szarvait, a többi vért pedig öntse az égőáldozati oltár aljára. 26Az egész kövérjét füstölögtesse el az oltáron, ahogyan a békeáldozat kövérjét szokták. Ha így a pap elvégzi az engesztelést annak a vétkéért, akkor bocsánatot nyer. 27Ha egy ember a köznépből nem szándékosan vétkezik, és áthág csak egyet is az ÚR tilalmai közül, és vétkessé válik miatta, 28vagy tudtára adják vétkét, amiben vétkes, akkor hozzon áldozatul egy hibátlan nőstény kecskét a vétkéért, amiben vétkes. 29Tegye kezét a vétekáldozat fejére, és vágja le a vétekáldozatot az égőáldozat helyén. 30A pap pedig vegyen ujjával a vérből, és kenje meg az égőáldozati oltár szarvait, a többi vért pedig öntse az oltár aljára. 31Fejtse le az egész kövérjét úgy, ahogy a békeáldozat kövérjét szokták lefejteni, a pap pedig füstölögtesse el az oltáron kedves illatul az ÚRnak. Ha így a pap elvégzi érte az engesztelést, bocsánatot nyer. 32Ha bárányt hoz vétekáldozatul, hibátlan nőstényt hozzon. 33Tegye kezét a vétekáldozat fejére, és vágja le vétekáldozatul azon a helyen, ahol az égőáldozatot szokták levágni. 34A pap pedig vegyen ujjával a vétekáldozat véréből, és kenje meg az égőáldozati oltár szarvait, a többi vért pedig öntse az oltár aljára. 35Fejtse le az egész kövérjét úgy, ahogy a békeáldozati bárány kövérjét szokták lefejteni, a pap pedig füstölögtesse el az oltáron, az ÚR tűzáldozataira téve. Ha így a pap elvégzi érte az engesztelést, vétkéért, amiben vétkes, bocsánatot nyer.

 

Forrás: www.szentiras.hu Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Kiemelt

Köszöntő

March 29, 2017

1/1
Please reload

Legutóbbiak

September 22, 2018

June 15, 2018

Please reload

Archívum
Please reload

kategóriák