Egy ige, egy szó: "kutyák"

"Jézus erre így válaszolt: "Nem jó elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak." Máté 15,26

Kutyáknak? Jézus így beszél egy emberről? Még ha pogány volt is! Hogyan lehet ez? Hiszen egy embert "kutyának" nevezni abban a korban is halálosan megvető, lenéző dolognak számított.

Jézus a vég felé közeledve szeretett volna csendes helyet találni a készülésre a tanítványaival, ahol nincs az állandóan intrikáló, vak gyűlölettel ármánykodó farizeusok, és az őt mindig, minden oldalról szorongató tömeg szemei előtt. Ezért ment át pogány földre, hiszen oda senki sem követte volna a zsidók közül. De az emberi szükség ott is megtalálta - ennek az asszonynak a személyében, aki bizonyára hallott a benne munkáló isteni erőkről.

De hát, kananeus volt, Izráel legősibb ellenségei közül való. Olyan pogány, akit máshogy a zsidók nem is hívtak, mint így: kutya. Ezek a titulusok, mint "pogány kutya", "hitetlen kutya", később "keresztyén kutya" általánosak voltak akkoriban a mindennapi zsidó közbeszédben. De hát Jézus? Még ő is?

Nem, ő nem! Hogyhogy, hiszen ő is kutyának nevezte az asszonyt! Mégsem. Miért? Az a szó árulja el, amit itt Jézus használ. Hiszen az utcán kóborló, vad és gazdátlan, veszélyes, acsarkodó kutyákra más kifejezést használtak, mint amit Jézus itt. Ő, amikor az asszonyt kutyának hívja, a görög kunaria kifejezést használja. Ezt pedig nem a vad kóbor kutyákra használták, hanem az otthoni, a mai értelemben vett házi vagy a házba is bejáratos kutyákra, akik mintegy a család részét képezték.

Mert lehet valakinek, akit szeretsz, családtagnak, adott pillanatban azt mondani: "Jaj, de egy süket vagy!" (érdekes, hogy hazánkban is vannak tájak, ahol még barátok is mondják ezt egymásnak viccesen: "Kutya!") és mégsem fog megharagudni. Mert érzi a hangodból, a szavaidból, hogy nem harag, gyűlölet, kárhoztatás vagy fölényes arrogancia szól belőle, hanem valami egészen más. Ez a görög, föníciai asszony pontosan ugyanezt érezte meg Jézus szavaiban, hangjában, talán - megkockáztatom - a szemeiből áradó szeretetet, az arcán látszó szándékot látva. A görögkhöz illő intelligenciával felel: "Igen, Uram, tudom, értem, de te is tudod, hogy azok a kutyák, akikről beszélsz, azoknak a gazdái, a fiak, vetnek a magukéból (sic!) az asztal alá morzsákat, hogy jusson nekik is."*

Jézus isteni szeretete, bölcsessége, szóhasználata hitet hívott elő az asszonyból. Olyan hitet, amelyet aztán Jézus szóvá is tett. De ezt Ő hívta elő ebből az asszonyból. Ahogy mindannyiunkból úgy, hogy találkozunk igazságával, amit nem lehet negligálni, ugyanakkor szeretetével is, aminek pedig nem lehet ellenállni. Mert ilyen az ő szeretete.

Mindig csodáltam, imádtam Jézust ezért a leírhatatlan szeretetért és bölcsességért. Ahogy az igazság és a szeretet határait sohasem mosta össze, s olyan szíve volt az elveszettek felé, amely bele is szakadt abba, hogy megmentse azokat. Ebből a szeretetből fakadt ki a kereszten a váltság, és terjedt el pünkösd után az egész föld kerekségén, pogánynak is, görögnak is, és így jutottunk hozzá mi is. Te is, meg én is. Ez az igazság és az a szeretet hív hitre mindenkit, és teszi a hívő embert azzá, aki: meg nem érdemelt módon, Isten családja tagjává! "Kutyából nem lesz szalonna!" - tartja a magyar mondás. Isten királyságában azonban minden szalonna kutyából van. S ez maga a kegyelem.

*Morzsák: kenyérdarabok, amiket letörtek a kenyérről, belemártottak a szószos tálba, haraptak belőle, de pontosan emiatt már nem volt illendő a közös szószos tálba újra belemártani, ezért a maradékot az asztal alá dobták. Tehát nem apró, a mi fogalmaink szerinti morzsákról, inkább darabokról van itt szó."