Tovább az úton...

„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként az ő keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom.”

Lukács 9, 23-24; 14,27

Szeptember 23-án, vasárnap útjára indul a következő tíz hónapot meghatározó sorozatunk "Tovább az úton..." mottóval. Nem teszünk szeptembertől júniusig egyebet, mint a tavalyi sorozatunkat, az "Evezz a mélyre!" gondolatot folytatjuk. Kereszthordozás, szégyen, gyász, öröm és a mindennapi hívő élet egyéb mélységei kerülnek elénk.

Alább néhány részlet a bevezető igehirdetésből a kereszthordozásról:

"Az első, elkerülhetetlen igazság, ami szinte árad ezekből a szavakból, az ez az igazság: a keresztyénség szenvedés. Tudom, hogy ezzel nem népszerűsítem a hívő életet. De nem is ez a cél. Ha ezt tenném, akkor azokkal, akik éppen most fontolgatják, hogy rálépnek az Úr útjára, nem lennék igazságos. Becsapnám őket. Mert kegyelmet kapni, megtapasztalni azt, hogy mit jelent az egész életet újjáteremtő isteni kegyelem érintése, az ebből fakadó, semmihez sem hasonlítható öröm és békesség, amelyet szintén megtapasztal a hitre jutott ember – mind valóság! Csoda! De a keresztyénség, a hívő élet nem csak ennyi. A keresztyénség szenvedés.

Mert Jézussal járva megtanulja az ember hamarosan, hogy Jézusnál minden fordítva van, mint ebben a világban. És sokunkat kísért valami hamis ábránd, hogy ha hitre jutok, ha keresztén leszek, akkor majd minden jó lesz! Nem igaz?"

"John Piper, az angolszász világ Cseri Kálmánja egyenesen ezt mondja: „Normal Christianity is pain.” A normális keresztyénség fájdalmat jelent. Öröm és bánat váltják egymást benne. Azért jó ezt tudni, mert keresztyénnek lenni ezzel jár. Erre kell felkészülnie annak, aki hitben akar járni. Jézust követni fájdalommal jár, de rövid ez az idő. Nyolcvan év. Ha feljebb."

"Azt mondja másodszor Jézus itt, hogy aki ezt nem teszi, az egyrészt nem tud vele, utána menni, másrészt még fokozza ezt azzal, hogy ezt mondja: az nem lehet az ő tanítványa. De miért nem? Azért, mert aki itt egy könnyek nélküli, kényelmes, fájdalommentes világot akar, az tulajdonképpen mit is akar? Az az ember azt a világot akarja élni most, amit Isten a következő valóságra készített az övéinek! Amiről a Jelenések 21 beszél. Amely világról ezt olvassuk: ahol „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (4). Ez a mostani valóság, az elsők világa. Ebben a valóságban egy lehetőleg minimalizált fájdalommal, konfliktusoktól mentes, könnymentes, kímélt élet illúziója amolyan előrehozott eszkatalógia lenne. Azaz, a könny, gyász, fájdalom nélküli világ, a minden ízében Istenben gazdag világ megélésének a földi vágya, elferdíti a keresztyén ember fókuszát. Itt a kereszthordozás ideje van, 60-80 évig, majd aztán jön az a világ. Nem lehet, nem kell előre hozni. Aki egy ilyen élet illúzióját kergeti itt, az azért nem tud előrelépni a hitben, mert nem vállalja ezt a világot, s benne ezt az életet. A keresztet."

"Mit jelent a kereszthordozás? A kereszthordozás azt jelenti, hogy megtagadom a keresztkerülés mentalitását! A felelősség kerülését, a szembenézést a nehézségekkel, azt, hogy amikor végképpen nem tudom, mit tegyek, menekülés és elnapolás helyett az Úr előtti leroskadást, lelki küzdelmet, útkeresést, lamentálást választom. Ez a kereszthordozás. Amikor megkeresem a vezettetést, megküzdök a látásért, lehet, hogy keservesen, könnyek között, sokadszorra megállva, térdelve az Úr előtt. De megkeresem, és vezetésben, kötelékben állok bele akár abba is, ami számomra kilépést jelent a komfortzónából. Beszélni a gyerekkel, a párommal régi dolgokról, amelyek ölnek bennünket a felszín alatt, a szomszéddal, a kollégával, a főnökkel, rendezetlen, homályos ügyekkel. Nem a magam megoldási képleteit üzemeltetni, amit a fáradtság, a félelem, a könnyebbség vezérel, hanem az Úr szerinti képletek megtanulása, üzemeltetése – ez jelenti a kereszthordozást! Hordozom a keresztet – ez talán azt is jelenti, hogy viszem, azaz, mintegy felmutatom, mint egy jelet az életem felett! Mondva, mutatva, hogy ez az én jelem – sőt nevem: Christianos, olyan, mint a kereszt Krisztusa.

Amikor egyedül vagy, a titkos kísértéseiddel, a testtel, a vágyaival, akkor is érvényes, sőt – akkor még nehezebben érvényes ez, mert nem látja senki emberfia, hogy magányodban felmutatod-e a keresztet, hordozod-e? Van, amikor nem másoknak kell felmutatni a hordozását, a jelét, hanem Istennek, megfeszítve magadat, hogy láttasd a visszajövendő Krisztussal: Uram, én harcban állok, van olaj a lámpásomban! Sőt: a Sátánnak! Vele nem kell szóba állni, de a keresztet emelve, hordozva nemet mondani arra, ami neked keresztet, erőtlenséget, sokszori bukást jelentett már. Nemet mondani a testnek, a vágyaknak, a jellemhibákból fakadó könnyebbségeknek, a kis stikliknek, a szexuális bűnöknek, stb. Akkor, amikor csak hárman vagyunk jelen: Isten a Sátán és én!"

"Zárásul: kérdés, hogy mit jelent elveszteni az életemet Jézusért? A keresztyén élet olyan, mint a vőlegény és a menyasszony tánca. Képzeljük el azt a táncot, ha abban nem a vőlegény vezet, hanem a menyasszony. Ha az csak a saját lépéseire figyel, nem a vőlegény vezetésére a táncban. Milyen tánc volna az? A keresztyén élet az, ha belevesztem magam a Vőlegény, a Krisztus szemeibe, csak oda nézek, és hagyom a lábam arra menni, arra vezettetni magam, minden lépésben, amerre Ő visz. Ezt jelenti finom képpel élve elveszteni az életemet. Hányan vagyunk úgy, hogy táncoljuk a keresztyén élet táncát, de valójában nem Ő vezet, hanem én. Valójában nem teljesen rá figyelek, nem vesztem bele a kezeibe az életem vezetését, arra megyek, amerre én gondolom, közben pedig azt mondom: nehéz a hívő élet. Milyen szándék az, ha én akarom vezetni a Krisztust, a Vőlegényt ebben a táncban?

Ugye értitek már, hogy miért megyünk ebbe az irányba a következő hónapokban…"

Vasárnaponként 10:00 órától!