Háromperces - a szavahűségről

"A két férfinak pedig, akik kikémlelték azt a földet, ezt mondta Józsué: Menjetek be annak a parázna nőnek a házába, és hozzátok ki onnan őt és minden hozzátartozóját, ahogyan megesküdtetek neki! Bementek tehát az ifjú kémek, és kihozták Ráhábot, apját, anyját, testvéreit és minden hozzátartozóját. Kihozták egész nemzetségét, és elhelyezték őket Izráel

táborán kívül." Józsué 6,22-23

Néhány napja olvastunk Ráhábról, aki megnyitotta a szívét Isten előtt. Vagyis, miközben hallgatta, hallotta mindazt, amit róla beszéltek, bizalom ébredt benne az Úr iránt. Istenfélelem. Kapott erre kegyelmet, és ezt a kegyelmet komolyan vette. Gondolkodás nélkül ráállította az életét arra, amit Istenről, és amit közvetlenül a szolgáitól, népe tagjaitól hallott. S mit hallott a kémektől akkor, amikor megmentette őket? "A férfiak így válaszoltak neki: Életünkkel kezeskedünk értetek, ha ti nem áruljátok el a mi ügyünket. Amikor az ÚR nekünk adja ezt a földet, irgalmasan és hűséggel bánunk majd veled." (2,14) Ennek az ígéretnek a megvalósulását látjuk a mai igében. Az Isten népéhez tartozók ígértek valamit ennek az asszonynak, és azt az ígéretet egy egészen drámai helyzetben meg is megtartották.

Nézzük Ráháb szemszögéből végig mindezt. Kapott egy ígéretet az Isten népéből valóktól; akik közé ő is vágyott. Istenükre, Urukra hivatkoztak, aki majd nekik adja azt a földet, Ráháb hazáját, otthonát, városát. Ő pedig megtette, amit mondtak neki: kilógatta a háza ablakán a vörös fonalat. Aztán várt. S jött az a hat furcsa nap, amikor ez a különleges népség köröskörül járta a város falait. Csak a kürt zengése hangzott szerte. Meg a városlakók gúnyolódása, ahogy Victor Hugo is írt erről "feketén lepték el a falat A sánták és vakok, s hujjogva ordibáltak, Csúfolván az eget zördítő trombitákat", aki aztán így fejezi be a verset: "A hetedik napon a falak leomlottak." Harci zaj, fülsiketítő dübörgés, halálos ostrom. A vörös fonalas ház körül nem állt meg kő a kövön. De Ráháb házának ajtaja érintetlen maradt. Senki sem lépte át annak a háznak küszöbét a héberek közül az ostrom alatt. Majd zörgetés, és mikor a bent levők leemelik a jól megfeszített ajtózárakat, ismerős arcok tűnnek fel: az ifjú kémek, most győzők; mosolyognak, kitessékelik őt, a szüleit, és minden hozzátartozóját a romok közül, és olyan tisztelettel bánnak vele, ahogyan megígérték neki - Istenük nevében! Az Isten népéből valók állták a szavukat. Ráháb is megbizonyosodott erről. Ezzel aztán olyan pecsétet kapott a hitére, bizalmára, ami végképpen az Úrhoz kapcsolta ennek az asszonynak a szívét, az életét. Olyannyira, hogy később egy Szalmón nevű derék zsidó férfi elvette feleségül, s ott találjuk a nevét Jézus felmenői között (Máté 1,5).

Ideák és empíriák. Gondolat és tapasztalatok. Avagy a szó és a tett. Minden emberi "izmus" azért bukott meg eddig, legyen az nácizmus, kommunizmus, liberalizmus, mert szétcsúsztak bennük az ideák és az empíriák. A (sokszor még oly fennkölt) gondolatok és a tapasztalatok, a szó és a tett. S ahol a tapasztalatok nem fedik a gondolatot, a tett nem fedi a szót, illetve fordítva, ott hitelvesztés áll fenn.

Isten esetében az Ószövetség nem használ külön kifejezést a szóra és a tettre. Ugyanazt a szót használja az Ószövetség akkor, ha Isten szaváról, és akkor is, ha a tetteiről beszél. Mert ha Ő szól, akkor azt a szónak megfelelő tettek is követik. Mindig, kivétel nélkül. Ha ő megígér valamit, akkor azt maradéktalanul be is teljesíti. Ráháb életében a legelső személyes istenélmény minden bizonnyal az lehetett, ahogy az ő népéből valók állták a szavukat. Az igenük igen volt. Istenük lényét, hűségét, jóságát tükrözték vissza ezzel. Hiszen az ókorban egy-egy népet azonosítottak a maga isteneivel, és az istenséget a népével. A zsidókat az Úrral, Izráel Istenével azonosították, és Őt pedig az ő népével. Ez ma sincs máshogy. Bennünket Urunk után keresztyénnek neveznek. Keresztyén, krisztianosz azt jelenti: Krisztushoz tartozó, olyan, mint Krisztus. Bizonyságerejű az, ahogyan a Krisztus népéhez tartozók esetében a szó fedi a tettet, és fordítva. Amit kimondasz, aszerint cselekedj, mert ha szétcsúszik a szó és a tett, hitelvesztés áll fenn. Mai igénk arra int bennünket, hogy Urunkra, Jézus Krisztusra mutatunk azzal, ahogy a szó és a tett viszonyul egymáshoz a mindennapjainkban.

Számolnunk kell vele, hogy a ma embere számára a szó újra hiteltelenné vált önmagában. Nem adnak többé az emberek a szóra, nincsen többé gentleman agreement. Szóbeli egyezség, és hasonlók. Ezért muszáj, kell, hogy a tett, a valóság, a tapasztalat újra és újra igazolja a szavakat, és megmérje azok súlyát a mindennapokban. Drága kiváltság az, hogy szó és tett összhangjának mégsem kell izzadtságszagú erőlködésnek lennie. Mert a bennünk élő Jézus az Ő Lelke által belülről képesít, erősít, hitelesít arra, hogy szavak és tettek összecsengjenek, összeérjenek, fedjék egymást. Ezt a fedést mondjuk így: integer valóság. Vagy integritás. Az énintegritás azt jelenti, hogy az, amit beszélek, fedésben van azzal, amit élek, képviselek. Azzal, ami belül vagyok. Azzal, Aki bennem él! Az vagyok, Aki bennem él. Vele van csordultig a szívem, Ő a tetteim, a szavaim mozgatórugója! Vele vagyok integer, Vele vagyok egy a szavaimban, tetteimben. Frissítsünk ezen az állapoton ma reggel!

Áldott napot kívánok!