Isten gondviselésében
Ma a Máté 2,19-23 szakaszt olvassuk a Kalauzban. József és családjának a visszatérését Egyiptomból Galileába. Mit üzen nekünk ez a szakasz?
1/ Amit Isten megígér, az úgy igaz, ahogy elmondta! Nem csak üdvtörténeti, de személyes értelemben is. Üdvtörténeti értelemben? Hol látjuk ezt itt? Olvassuk az 1Móz 3,15-öt: "Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod." Ezt Isten a bűnbeesés után a kígyó formájában jelen levő Sátánnak mondta - Jézusról. Hiszen Ő az asszony - Mária - magva. "Sarkát mardosod". Akinek a kígyó a sarkát mardossa, az a sarokmardosó előtt van mindig egy lépéssel. És lám: amikor az a Heródes, akinek a haláláról itt olvasunk, kiadja a parancsot a gyermekek meggyilkolására Betlehem széles körzetében, angyal jelenik meg a parancs kiadását megelőző éjszaka, és József másnap reggelre, mire Betlehembe érnek a katonák, már az egyiptomi határ felé jár a családjával. Most meghal a király, és újra jön az angyal. Magyarázok szerint ugyanaz: indulhatnak vissza. Egy biztos lépés újra. De ne Júdeába! Mert a korábban, a Heródes által a fiának, Archelaosznak adott terület, nem volt biztonságos, hiszen ő hasonló karakterű volt, mint az apja. Megint jön az angyal, és az Írásoknak megfeleőlen letelepednek Galileában. Ezek üdvösségünk történetét érintő mozdulások. De ugyanaz az Úr van minde mögött, mint azok mögött az ígéretek mögött, amiket az ő mostani népének, nekünk, neked és nekem ad. Amit az Úr megígért neked, az akkor is úgy van, ha nehéz hinni. Akkor is beteljesedik, ha most nem érted egészen. Akkor is, ha a szívednek kell ellene menned. Amit Ő megígért, az valóság!
2/ Az Úr óvó, védő, gondviselő irgalmát biztos kezekkel terjesztette ki a kisgyermek fölé. Mi innen nehezen tudjuk elgondolni, hogy mit jelentett Heródes uralma, és hogy az milyen elképzelhetetlenül kifordult helyzeteket okozott, mint pl. a gyermek-genocídium Betlehemben és környékén. Heródes a saját családja tagjait is megölette féltékenységből, egyszóval, egy borzalmas és borzalmasan veszélyes uralkodó volt. A kisgyermek Jézus felett őrködő, az ígéreteihez végtelenül hűséges Atyai kéz védelme, megőrző, óvó gondoskodása magyarázók szerint képe, megjelenése annak, ahogy az Úr az Egyházra, és ezen belül az Ő népére vigyáz. Rád is! Rám is!
3/ Jézust egy pszichotikus hóhér kereste, kutatta, és tett meg mindent azért, hogy elérje, de az ígéretek miatt nem tehette. Furcsa azonban az, hogy az Atya nem úgy lép, ahogy azt mi elképzelnénk, nem a könnyebb utat választja, egyszerűen eltörölve Heródest a színről, és mehetnek Betlehemből haza Józsefék. Van, amikor nem a hóhért teszi el az útból. A bántót, az üldözőt, a bajhozót, vagy magát a bajt. Hanem ahogy Jézusnak és családjának Egyiptomot, úgy neked és nekem is készít az Úr rejtekhelyet, ahol elrejt, eltakar, ahol megvárhatjuk az áradat elvonulását, és ahol megtapasztalhatjuk tollainak melegét, szárnyai alatt.
4/ József végtelen szelídsége, és engedelmessége kiviláglik ebből a történetből. Országnyi területen mozgatja őt, és családját az Úr. Mégis, az ő viselkedéséből az látszik, hogy megértette, megélte - amit nekünk sokszor nehéz megélni - hogy az Úré a vezetés, a mi részünk az engedelmesség. Az Úr ment elöl, vezette Józsefet, és ő követte az Urat. Nem ő ment elöl, hátra tekintgetve, hogy "Jó az irány, Uram?" Ilyen kérdésre akkor nincsen szükség, amikor Ő megy elöl, és én követem őt. Milyen sokszor megfordul ez a helyzet esetünkben, és jönnek a bukások. József engedelmessége üzen: az Úré a vezetés, a miénk az annak való engedelmesség!
5/ Végül: Egyiptomba menekülnek. Oda, ahol évszázadokkal azelőtt, mint rabszolgák éltek. Nem visszás ez? Most az az ország jelent menedéket annak, aki minden nép szabadítójául rendeltetett. József és családja valószínűleg éveket töltött ott. S addig nélkülözték a jeruzsálemi templomot, az áldozatokat, az ünnepet, a dicsőítést, a közösséget. De egyet nem nélkülöztek: a hűséges, gondviselő, szerető Isten jelenlétét, ami mindent pótol, ami különleges, vagy veszélyes, rejtettséget, elengedést igénylő, számunkra idegen helyzetekben elvétetik tőlünk. Nélkülözni a templomot, a gyülekezetet, a dicsőítést, a közösséget - egy időre. Ezt is látjuk itt. De sohasem kell nélkülöznünk azt a belső szentélyt - a belső embert, ahová visszahúzódva betöltekezhetünk azokkal a javakkal, amiket nem a körülmények mnegléte-hiánya befoylásol, hanem az ott élő Úr jelenléte, szeretete.
