Egy ige, egy szó: "gyönyörködöm"

"Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm." (Máté 3,17)*

A következő napokban mindig egy szót emelünk ki a napi igékből. Ez a szó ma az, amit az Atya Jézust látva mondott ott, a Júdea pusztájában a Jordánnál: gyönyörködöm. Jézusban, a szeretett Fiúban.

Ez a kifejezés még él a magyar nyelvben. Az 1862-ben megjelent Magyar Nyelv szótárában ez a meghatározás található: "Folytonos gyönyört érez, valamely szép, kedves benyomásu tárgynak szemléletével, éldelésével foglalkodik, s az által az öröm legfínomabb nemében részesűl." Tehát a gyönyörködés nem más, mint valaminek, valakinek a szemlélése, éldelése régiesen, azaz mai fogalmakkal: élvezése. Még közelebbről: valami, vagy valaki, amiről, akiről nem tudom levenni a szememet, annyira betölti a szívemet, annyira szépnek, kedvesnek, dicsérni valónak találom. Valahányszor eszembe jut, valahányszor látom, elém kerül, vagy magam keresem a látását, vagy csak a gondolatot rá, felfakad belőlem a dicséret, és ömlik, folyik hosszan.

Jézus láttán ez áradt el az Atyában. S hogy miért vajon? Azért, mert egyek voltak, mert ismerte, mert szerette, mert elszakíthatatlan kapcsolat volt közöttük, és még kicsoda földi ember tudná ezt folytatni? Az a nyelvtani forma, amiben a "gyönyörködöm" szó áll itt, így árnyalható: "az, akiben el eddig nagyon-nagyon sok örömem volt. Aki a tárgya, forrása az örömömnek".

Gyönyörködni Jézusban! Arra gondoltam, vajon része-e ez az életemnek? Hálával mondhatom: igen része! Például majd' minden autós utamat imádságra használom. Ott, azokban a magános percekben minden előjön: kérés, panasz, helyzetek elemzése, megoldáskeresés az Úr előtt. S a Lélek mindig rávezet arra, hogy egy idő után elkezd folyni belőlem a gyönyörködés. A gyönyörködés az Úrban! Nekem nem adatott a nyelvek ajándéka, de néha elvélem: talán akkor tudnám elmondani az Úr előtt, hogy mennyire gyönyörködöm benne. Abban, aki Ő maga. Aztán itt egy idő után mindig elakadnak a szavaim. Hogyan tapasztalom azt, amikor a gyönyörködés elkezd áradni belőlem Jézus Krisztus felé?

Amikor magasztalom megnyílik az értelmem: elmondom neki, ki ő nekem. Amikor hálát adok, megnyílik a szívem, mert újra és újra meglátom, kicsoda Ő nekem. S amikor kérek, megnyílik a szám, mert tudom, hogy gyermekeként ezt megtehetem, hiszen Ő biztat rá. S valahogy mindeközben érlelődik a gyönyörködés bennem. Eközben eláraszt a lelki gyönyörűségnek az a mindent átható, mindent kitöltő belső édessége, amit igazán nem lehet szavakkal leírni. Akkor mit lehet leírni szavakkal?

Azt, ami utána történik, miután már elfogytak a szavak, és már nem teszek semmit, nem beszélek. Csak ott vagyok előtte, csendben. Olykor ülök az autó volánjánál, és folynak a könnyeim. Vagy letörölhetetlen a mosoly az arcomról akkor is, amikor fél órával azelőtt, amikor elkezdtem az imádságot, nagy komor ráncok gyűrték a homlokomat, meg a bensőmet a tonnás terhek, a félelem a kísértéstől, reménytelenségtől.

S mindez, a gyönyörködés egyszerűen gyógyít, éltet, bizalmat erődít, emel, és ami még fontosabb: átformál! Azzal a formáltatással, aminek semmi köze az életem dolgainak, könyörtelen nehézségeinek ok-okozati összefüggéseihez. Még ahhoz sincs, hogy azok mennek, vagy rajtam maradnak. Mert általában a külső körülményeim nem változnak. Felül áll ez a gyönyörködés-szülte formálódás ezeken. A gyönyörködés az Úrban, visszaható erejű valóság: belülről erődíti meg az embert. Erődíti. Várrá. Erős várrá, amelynek a falai állnak mindenféle ostromot. Talán a mai napon találunk egy csendes helyet, és néhány percet - gyönyörködni az Úrban.

*Miért kellett Jézusnak megkeresztelkednie? A zsidók ismerték a keresztséget, de csak a prozelitáknak írták elő, akik más népekből jőve vették fel a zsidó vallást. Egy echte zsidó ember nem érezte szükségét annak, hogy a keresztség jelével, a bűnbánattal és a megtisztulással jegyeztessen, hiszen ő Izráel gyermeke. És mégis: ott, akkor rengeteg echte zsidó ember lépett rá a bűnbánat útjára, és fejezte a ki az alámerüléssel és a felemelkedéssel, hogy szakít a bűnökkel, és odafordul az Úrhoz. Idők voltak azok. Évszázadokon át ismeretlen idők. Az istenkeresés igen ritka idői Izráel életében akkoriban. A Héberek evangéliuma (Gospel according to the Hebrews) apokrif irat. Nem került bele a kánonba. Az egyik része beszél erről: "Íme, az Úr anyja és testvérei ezt mondták neki: Keresztelő János keresztel a bűnök bocsánatára; menjünk, és keresztelkedjünk meg általa. De ő ezt mondta nekik: Milyen bűnt követtem én el, hogy mennem kellene, és megkeresztelkednem általa?" Jézusnak erre az aktusra nem volt szüksége. Magyarázók mondják, hogy Ő mégis azokkal a bűnösökkel azonosította magát a keresztségben, akik bűnbánatra jutottak, és őszinte szívvel kezdték keresni Istent. Hiszen Jézus értük jött. A régi tanítók pedig azt tanították, hogy ha Izráel tökéletes bűnbánatra jutna - akár csak egy napra is - azon a napon a jönne el a Messiás.