Egy ige, egy szó: "aggódás"
"Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van." (Máté 6,31-32)
Ismerős ez: aggódni valamiért? Valakiért? Hogyne volna ismerős! A Hegyi beszéd a hit esszenciája. Ebben Jézus tiltja az aggódást. Egy összefüggést emeljünk ki a fent olvashatók szerint a Kalauzban kijelölt hosszabb szövegből, hiszen ebben rejlik a kulcs a tiltás megértéséhez.
A vége felé Jézus így tiltja az aggodalmaskodást, a mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjuk, összefoglaló kérdésekre válaszként: "Mindenzt a pogányok kérdezgetik..." Tehát azok, akiknek önmaguk faragta isteneik vannak.
Az aggodalmaskodás kifejezés igei formája a merimnan, ami azt jelenti: szorongva aggódni. A főnévi formája a merimna, ami ennyit tesz: ideges, szorongó aggódás. Mit tilt itt Jézus? Az aggódást? Ő annál tovább megy, hiszen maga az aggódás már csak kísérőjelensége valami másnak. Jézus az aggódás gyökerére mutat, hiszen az is benne van ennek a szónak a jelentésében. Más nyelvek régebbi fordításai kifejezőbbek e szó kapcsán, amit a mi Bibliánk aggódásnak fordít. Tulajdonképpen a merimnan azt jelenti, amikor az aggódás abból fakad, hogy az ember saját maga egyedül hordozza az élete minden terhét.
A pogányoknak minden okuk megvolt arra, hogy maguk hordozzák a felelősséget, és az életük minden terhét, hiszen az ő kitalált, nem létező isteneik kicsinyes despoták voltak; hóbortosak, féltékenyek, kiszámíthatatlanok és szeszélyesek. Ők ezért tényleg egyedül voltak az élettel szemben, a hiedelmeikkel súlyosbítva. De nektek, - mondja Jézus - akik Édesatyaként ismeritek az élő Istent, van okotok az aggodalmaskodásra, a szorongásra az életetek, a szükségeitek felől? S ez a rész arról szól, hogy milyen érveket hoz fel Jézus arra, hogy miért nincsen! Hiszen aki Édesatyának ismeri az Urat, annak tudnia kell, hogyha Ő a madárkákra, a mező virágaira, azok hihetetlen pompájával együtt, a rét füveire, amelyek a hőség miatt egy napig élnek, aztán egy asszony kenyerének a sütéséhez a meleget adják a kemencében, így visel gondot, mennyivel inkább rájuk! Az övéire. Gyermekeire.
Az, hogy az aggódás hogyan van jelen bennünk, arra mutat, hogy milyen istenképet hordozunk magunkban. A folyamatos, szorongó aggódás leleplezi az istenképet bennünk. Vagyis rámutat arra, hogy kinek gondoljuk, hisszük az Urat? Lelplezi a "hiedelmeinket", megmutatja, hogy mennyire bízunk benne, hiszen a megmaradó, ránk telepedő és feszülten, hosszan hordozott aggodalmaskodás - bizalmatlanság az Úr gondviselő szeretete és tökéletes jósága iránt. S a bizalmatlanság ismerethiányból, vagy rossz megismerésből fakad általában. Figyeld meg, hogyan aggódsz, azaz, mi a reakciód az aggódás fel-felbukkanó hullámaira. Ez fogja megmutatni azt, hogy igazán ki neked az élő Isten? Azaz, milyen az istenképed? Lehet-e rajta állva működőképes hívő életet élni? Ez mind attól függ, hogy annak ismerjük, hisszük, gondoljuk Istent, aki Ő maga valójában. Akinek Ő magát Édesatyaként kijelentette - Jézus Krisztusban. Édesatyaként viszont csak Jézus Krisztusban lehet Őt megismerni. De az a jó hír, hogy meg lehet! Figyeld hát meg, hogyan aggódsz, és hogyan reagálsz az aggódás ólálkodására; mert az elárulja, milyen istenkép él benned!
Ne aggódjatok! Ez tehát nem azt jelenti, hogy egyszer se üsse fel a fejét az aggódás egy pillanatra se bennetek! Nem. Azt jelenti ez, hogy a mi mennyei Édesapukánk karjaiba rejtőzve az aggódás nem kell, hogy leuraljon bennünket!
