Egy ige, egy szó: "a Lélek káromlása"

"Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás megbocsáttatik majd az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg." Máté 12,31; olvasandó: 12,31-37

Alig van olyan igehely a Bibliában, amely több bizonytalanságot és félreértést okozott volna a keresztyén világban, mint ez az igevers; mert alig van olyan bűn, amely a hívő emberek körében nagyobb félelmet és bizonytalanságot okozna, mint a Szentélek káromlása. Hiszen iszonyú kilátás kötődik hozzá: ez az egyetlen meg nem bocsátható bűn. Mi ez a bűn, és miért megbocsáthatatlan?

Mi a Szentlélek elleni káromlás? Ennek a megértéséhez fontos azt látnunk, hogy akkor, amikor mindez elhangzott, még pünkösd előtt vagyunk. A pünkösd előtti világban a Szentlélek jelenléte és működése más képet mutatott, mint pünkösdöt követően. Jézus, amikor itt a Szentlélekről beszél, még nem a pünkösd utáni teljességében megjelenő, a világba a maga csodálatos világosságában, isteni erejében és fényességében kiáradt, teljes, keresztyén fogalmi valóságában beszél a Szentlélekről. Akkor hogyan?

Jézus a farizeusoknak és írástudóknak egy igen sötét feltevésére válaszol. A zsidó tanítás szerint a Szentléleknek két fő feladata van: a/ a Szentlélek közel hozza Isten igazságát az emberhez; b/ a Szentlélek képessé teszi az embert arra, hogy felismerje Isten igazságát akkor, amikor meglátja azt. Így a zsidó felfogás szerint az embernek azért van szüksége a Szentlélek munkájára, hogy felismerje és elfogadja Isten igazságát. Másképpen fogalmazva: Isten jóságát és igazságát felismerni akkor, amikor Isten az ember elé hozza azt - Lélektől adatott készség és képesség, tartotta a zsidó felfogás.

Amikor mai igénkben Jézus az írástudókhoz ilyen keményen szól, akkor arra utal, hogy ők elvesztették ezt a Lélektől adatott képességet. Úgy, ahogy az ember képes elveszteni bármilyen képességet, ha nem használja azt. Igaz ez az élet minden területén. Igaz fizikai téren: ha nem használjuk az izmainkat, ha nem sportolunk, azok egyszerűen elsatnyulnak. Igaz ez mentálisan is: ha fiatalon jól megtanul valaki különböző nyelveket, de később nem használja azokat, úgy a megtanult nyelvek elvesznek. És így tovább. Ugyanígy: az ember képes arra is, hogy negligálja Isten jóságát és igazságát, holott a szeme előtt vannak ezek. Ezt vetette Jézus a farizeusok és írástudók szemére úgy, hogy a Szentlélekről vallott saját tanításukat fordítja ellenük. Mondván, hogy elvesztették a Lélektől adatott készségüket arra, hogy meglássák, éppen a Lélek ajándékaként, az Ő személyében a Messiást, magát! "Ezért mondom nektek..." - mondja Jézus, és jön a Szentlélek káromlásának bűnéről szóló tanítás.

Hiszen ha valaki elég hosszan zárja be a fülét Isten szava előtt, ha valaki állandóan hátat fordít, amikor Isten hívja őt, és amikor valaki a saját gondolatait, maga kreálta ideáit konzekvensen előnyben részesíti azok előtt az igazságok előtt, amelyek által Isten akarja maga felé fordítani az elméjét, akkor eljuthat odáig, hogy egyszerűen már fel sem ismeri sem Isten igazságát, sem szépségét, sem jóságát, melyek révén őt az Úr megtérésre, gyümölcstermésre hívná. Eljuthat az ember odáig, amikor a saját gonoszága jóságnak, Isten jósága pedig gonoszságnak tűnik a számára.

Idáig jutottak el azok a zsidó emberek, az írástudók és farizeusok, akikhez ezeket a kemény szavakat Jézus először intézte. Ők akkorra már elég régóta voltak süketek Isten Lelkének az indíttatásaira; vakok Isten kezének a vezetésére, hiszen a saját szemükkel látták a messiási jelek beteljesedését, mint például a démonizált emberek megszabadulását, mégis, Jézus személyében, a gonosznak, Belzebubnak a megnyilvánulásait vélték felfedezni, nem pedig Isten jóságának, szeretetének és igazságának a testet öltését. Képesek voltak azt állítani, hogy Jézus, az Isten Fia, nem a Szentlelkkel betelve, hanem a Sátánnal szövetségre lépve képes a megszállottak megszabadítására. Holott utóbbi egyértelműen a Messiáshoz kötődő próféciákban megfogalmazott jel volt. Azaz, amikor a megjövendölt Szeretet és Igazság testet öltve ott állt előttük, nem annak látták meg, és ismerték fel Őt, ezért keserűen ellenálltak neki: Ellenállásuk gyökere az volt, hogy Isten Lelkének a munkáját a Gonosz munkájának látták és mondták. Keserűen és konzekvens konoksággal. Ez a Szentlélek káromlás. A Szentlélek bűnt megítélő igazságára és Isten megváltó kegyelmére, Jézus Krisztusra szemet nyitogató szeretetét, munkáját konzekvensen, konokul tagadni, visszautasítani.

Miért megbocsáthatatlan ez a bűn, és ezzel miért különbözik olyan radikálisan a többitől? A válasz egyszerű: amikor az ember megátalkodottan vak és süket Isten Lelkének arra a munkájára, hogy Jézusban a Lélek megláttassa vele élete Megváltóját, és így lépten-nyomon ellenáll a Szentlélek Jézusra mutató, bizonyságtevő munkájának, egy idő után annyira belekövül ebbe, hogy a megbánás, a bűnbánat egyszerűen lehetetlenné válik a számára. Már nem látja bűnnek a bűnt, és nem tud felette bánkódni. Ha nem bánkódik a bűn felett, ha nem nyomasztja őt az, akkor nem fogja érezni a szabadulás égető szükségét. Nem fog vágyni erre. Ha nem nem roppan bele a szíve a bűnbe, s így nem vágyik a bűnből való szabadulásra, akkor nem fog ellenállhatatlan késztetést érezni arra, hogy megvallja azt, letegye Jézus keresztjéhez. Ha nem viszi a bűnt Jézus keresztjéhez, azaz, ha nem kér tőle bocsánatot, akkor nem is kap bocsánatot. Hiszen, "ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden hamisságtól" (1János 1,9). Így lesz a Lélek munkájának való folyamatos ellenállás bűne megbocsáthatatlanná. Mert a meg nem bánt, meg nem vallott bűnt nem lehet megbocsátani. Megbocsáthatatlanná válik az. Ennek a megkövülésnek, a Szentlélek káromlásának eleven mementői voltak ezek az emberek - írástudók és farizeusok - itt, ebben a történetben.

Így a Szentlélek káromlás ma, az Úszövetség korában, pünkösd után, nem olyan bűn, amit a szájával vagy a kezével, a lábával követ el az ember. Ez a bűn, a megkeményedés, a Léleknek való ellenállás bűne - éleforma. Az Isten nélküliség életformája. Olyan, amibe akár halálig beleragadhat az ember.

Ha valaki ebben a világban nem jut el arra, hogy feladja az ellenállást, és bocsánat nélkül hal meg, akkor ezt az Isten nélküliséget viszi a következő világba. S lesz ez a bűn meg nem bocsáthatóvá itt, és a így megbocsáthatatlanná következő világban is. Hiszen a bocsánat, a megtérés, az újjászületés ideje ehhez a világhoz van kötve. Ami itt megköttetik, kötve lesz odaát is. Ha itt nem köttetik szövetség Jézussal, odaát már nem fog megköttetni az.

Sok ma élő hívő ember fél arról, hogy elköveti a Szentlélek káromlás bűnét. Holott éppen az az ember nem követi el ezt a bűnt, aki fél attól, hogy elkövesse! Akit a Szentlélek maga, ott élve abban az emberben, érzékennyé tett erre. Hiszen a Szentlélek elleni bűn éppen az, amikor valakinek semmi érzéke sincs arra, hogy a bűnt bűnnek lássa. Hogy látná annak, ha ellenáll a Lélek munkájának? Ellenáll annak a Léleknek, aki meggyőzné őt bűn és igazság tekintetében; annak a Léleknek, aki megszomorítaná a bűnei felett, s aki Jézusról tenne bizonyságot neki, mint élete Megváltójáról. Aki elvezetné őt Jézus keresztje alá, hogy ott letegye a bűneit, megszabadulva azoktól, majd betöltené éltető Önmagával.

Hívő, felülről újonnan született, megigazított ember, a szívében betöltekezve Isten Szentlelkével, ezt a bűnt, vagyis a Szentlélek káromlását már nem követi el; mert a fentiek értelmében, szívében a Szentlélekkel nem követheti el...

De azért vigyázz! A Lélek munkájának hívő emberként is, az életed bizonyos területein sok tekintetben ellene állhatsz. Ez nem Lélek káromlás, hanem engedetlenség. Hova, mely területre helyezett különös hangsúlyt a Szentlélek az életedben ezidőtájt?